A Xiaomi ismét előrelépett a Fortune Global 500-as listáján

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 5. 16:34

A Xiaomi Group a 266. helyen végzett a 2022-es Fortune Global 500 listán. A globális technológiai vállalat, amely mostanra a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává nőtte ki magát, sorozatban a negyedik éve lép egyre előrébb a rangsorban.

A Xiaomi alig kilenc évvel az alapítása után, 2019-ben került fel első alkalommal a Fortune Global 500-as listájára: a 468. helyen kezdett, majd 2020-ban 422., tavaly pedig már a 338. helyen szerepelt. Négy év alatt tehát több mint 200 pozíciót lépett előre, ami azt jelenti, hogy jelenleg a Xiaomi a leggyorsabban növekvő kínai technológiai vállalat.

 

A Xiaomi üzleti eredményei új csúcsot döntöttek 2021-ben: a társaság teljes bevétele elérte a 328,3 milliárd jüant – ez éves szinten 33,5%-os növekedést jelent. A korrigált nettó nyereség 22 milliárd jüan volt, 69,5%-kal magasabb, mint 2020-ban. A Xiaomi Group tengerentúli piaci bevétele 2021-ben 33,7%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál és az összbevétel 49,8%-át tette ki (2022 első negyedévére ez az arány 51,1%-ra nőtt).

 

 

Az „Smartphone × AIoT” stratégiának köszönhetően a Xiaomi globális okostelefon-szállításai szintén rekord szintet értek el 2021-ben. A Canalys szerint a társaság tavaly 14,1%-os piaci részesedéssel a harmadik helyet foglalta el a globális okostelefon-iparban. A Xiaomi neve az eladások alapján 14 piacon az első helyen, 62 piacon pedig az első öt hely valamelyikén szerepelt. 2021. december 31-én világszerte több mint 434 millió okoseszköz csatlakozott a platformjához, ami 33,6%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A MIUI operációs rendszer aktív felhasználóinak száma globálisan elérte a havi 509 milliót, ez 28,4%-kal több az előző évinél.

 

A Xiaomi csúcskategóriás okostelefonjainak részesedése egy év alatt megduplázódott, és a teljes okostelefon-termelésen belül 13%-ra nőtt 2021-re. Eközben pedig a vállalat tovább növelte innovációs beruházásait: 2021-ben a Xiaomi K+F-kiadásai 13,2 milliárd jüant tettek ki, ez 42,3%-kal magasabb összeg, mint a 2020-as ráfordítás. A következő öt évben a Xiaomi kutatás-fejlesztési költései várhatóan meghaladják a 100 milliárd jüant. 2022. március 31-ig a Xiaomi több, mint 26 ezer szabadalmat jegyeztetett be, globális szabadalmi bejelentéseinek száma túllépte az 53 ezret.

 

A Xiaomi a jövőben is elkötelezett marad amellett, hogy kiváló termékeket kínál elérhető árakon, lehetővé téve, hogy az innovatív technológia révén mindenki jobb életet élhessen.

 

A Fortune Global 500 a Fortune magazin által összeállított globális lista, amely a bevételek alapján rangsorolja az 500 legsikeresebb vállalkozást. A listát 1995 óta a jelenlegi módszertan alapján állítják össze, évente publikálják.