Propaganda elleni védőoltás: Utazás!

Laszlo Horvath, 2022. augusztus 8. 23:11

Amerikai tudósítónk, Horváth László, olyan szemmel látogatta meg az év egyik legnagyobb turisztikai rendezvényét, az IPW Orlando 2022-öt, hogy közben szemügyre vette, mely fejlesztések könnyítik meg az ideérkezők utazását, és elfilozófált annak kapcsán, hogy miért érdemes útra kelni, és akár egy konferencia-részvételt is összekötni az adott hely felfedezésével, az ország - Amerika - felfedezésével.

Miközben írom ezeket a sorokat látom, hogy Elon Musk megint megdöntötte a saját világrekordját az idei 32-ik Falcon-9 rakéta sikeres kilövésével (és visszahozatalával) a Vandenberg Space Force bázisról Kaliforniából. (A rakéta  46 műholdat állított pályára a Starling project-hez, amitól reszketnek a diktátorok, hiszen a szabad és villámgyors internetet viszi be agymosott területekre is. Mellesleg a műholdak száma nem kiemelkedő, hiszen 143 volt a szintén a dél-afrikai bevándorló által felállítót egy rakétás rekord.) De haladjunk sorjában, és a legvégén - Floridával kapcsolatban - visszatérünk az űr témára kicsit.

 
A relativizmus korában élünk. Tények, logika nem számít. „A tömeggyilkos igazából önvédelemből támad, mert akit éppen gyilkolnak az megérdemli” – ehhez hasonló baromságoktól zajos néhány ország médiája, meg hogy “nem ilyen egyszerű ez”, és hirtelen az áldozat a hibás a támadásért, nem a támadó gazember. Az ehhez hasonló éktelen ostobaságok, amiket Orwell a múlt században „megrémálmodott”, sajnos nem a 21. század újdonságai. Az újszülöttnek minden vicc új; neomarxista, populista, a következményekkel nem törődő korrupt politikusoktól hemzseg a világ egy jóléti ciklus tétjééről éppen recesszióba fordulva. Még a gulyás kommunizmus kádári hétköznapjaiban találkoztam ezzel, amikor a kizárólag ócska és ronda termékeket gyártó Szovjetuniót kellett volna ünnepelni a rothadó Nyugat ragyogó szép termékeket előállítani kepés jóléti társadalma helyett. Na persze hál’ istennek a barátaim között kevesen ették meg az égbekiáltó hülyeségeket, amik a saját józan eszünknek mondtak ellent.
 
Édesapám gyerekkoromban a hatévesek szintjén magyarázta el nekem, hogy az a rossz ország, ahonnan menekülnek az emberek, és az a jó ország, ahova sorban állnak milliók, hogy bejuthassanak. Így időben helyére tudtam tenni a Szovjetuniót és a Egyesült Államokat is.
Ezeket az egyszerű igazságokat azóta is illik betartanom a gondolkodásban, akkor is amikor a “minden kultúra egyenlő, és Amerika kábé mindenért hibás” agyfertőzés sokakat utolér, még a viszonylag civilizáltan viselkedő és nemzetközileg is majdnem bemutatható technológus kollegák közül is.
Akkor elérkeztünk a témához, amit botcsinálta “life coach”-ként javasolnék hazai informatikus kollégáimnak: az úgynevezett “konferencia turizmus” kibővítését “élet örömei” turizmussal. Minél bonyolultabbnak tűnik a világ, annál inkább ideje az élet egyszerű örömeit meglátni egy másik ország megismerésében. Ami gyakorlatilag úgy néz ki, hogy egy igazán erős és valódi tanulást tartalmazó konferencia köré szervezzen a kolléga egy utat csak azzal a céllal, hogy az életet ismerje meg arrafelé.
 
A legjobb immunvédelem a propaganda ködjével szemben az utazás. Amikor nem a természetesen valami politikai álláspontot képviselő tömegmédia network, a Trump elnöksége végé óta rohamosan csökkenő néző számú CNN, és a szépen lassan haldokló CBS / ABC / NCB és a többiek kameráján keresztül nézed a világot, avagy ennek a más országbeli megfelelőit mutatják a téve képernyők, hanem ha te magad látod ezt a kontinensnyi országot a maga hús-vér valóságában.
 
Ezért is fontos a kijelzők elött üldögélő programozó- és más IT “agymunkásoknak” az utazás: a változás, új környékek megismerése, és a nem digitálisan, hanem valódi fizikai tapasztalatra épülő, más országban az életet megismerő nem tanulva tanulás.
 
 
Turizmus szempontjából Amerika elég jól áll már, mert a frissen elérhetővé tett adatok szerint a külföldről beutazók száma kábé 150%-kal nőtt májusban,. A beutazók többsége európai: San Francisco nyüzsög most a francia, német, olasz és más európai turistáktól, míg a kínaiak és az ázsiaiak nagy része is hiányzik.
 
A COVID után kilépni a szobából hasonlóan fontos volt anno, mint kimenekülni az egyirányú agymosás (bármelyik oldalon is áll valaki az természetesen Amerikában egészen mást jelentő liberális konzervatív spektrumon) buborékából.
 
Így lehet a havi immár 4.3 millió (2022. május, US Customs and Border Protection Agency) külföldről látogatónak megtudni például, hogy AI etikát, Környezetvédelmi designt, és metaverse vállalkozást tanítanak majd hamarosan több amerikai egyetemen.
 
Ezért izgalmas számomra minden évben a kiváló IPW konferencia, amit mind az 50 amerikai állam a turizmus népszerűsítésével foglalkozó állami-, városi- és regionális szakemberei szerveznek a US Travel Association-nél, valamint az utazási vendéglátó szakma cégéivel – a behemótoktól a legkisebbekig. Idén nyáron Orlandoban tartották, a Disneyworld-ről híres – és számtalan más látványosságot, többek között a környék burjánzó természeti szépségeit is ajánló Floridában.
 
 
Hogyan működik a turizmus stratégia Orlandoban?
 
Amire költöd a pénzedet, az vagy. Ha turizmust akarsz, akkor abba fekteted be – hogy többen, könnyebben eljuthassanak az egyre jobb kínálatért Amerika egyik legnépszerűbb turista célpontján.
 
Az odaérkezést egy $3.82 milliárd-os repülőtéri fejlesztés első fázisának átadásával könnyítik meg. Az Orlando International Airport déli oldalának a fejlesztése 15 új kapu beindítását ígéri szeptembertől. Az érkezés és továbbindulás meggyorsítását egy rádió frequency baggage system, az idő múlatását pedig számtalan új étterem, luxus váró és megnyíló új üzletek sokasága könnyíti meg.
 
 
Aki pedig éppen Miamiba érkezik, annak jövő évtől direkt gyorsvonat összeköttetése lesz Orlandoval és a két repülőtér könnyen megközelíthető lesz vasúttal azoknak az utasoknak, akik milliószám érkeznek Dél-Amerikából az ő nem hivatalos fővárosukba.
 
A megérkező utasokat már 480 hotel várja, 130,000 szobával. Ebben az évben 5 új hotelt adtak át: a leglenyűgözőbb a jövőre megnyíló Evermore Orlando Resort első lépcsője, a Conrad Orlando lesz. $1,5 milliárdba kerül, 1,110 acre (kábé 2,200 hektár, ha jól számolom) területen. A Walt Disney World mellé kerül ez a 10,000 új szoba, vakációs ház és villasor.
 
 
Másoknak is eszébe jut, hogy a wellness fontos, igy vírusos- és lelki járványok közben. két wellness fókuszú szálloda újult meg idén: a toszkánai stílusú (ámbár alkoholmentes, kisgyerekes családoknak kitalált Hotel Orlando, és a high tech wellness gépekkel zsúfolt Lake Nona Wave Hotel, mindjárt a reptér mellett a kedves konferenciára gyors örömre érkezés után.
 
Érkezes utáni reggel pedig irány a Theme Park-ok, ezt nem lehet megúszni Orlandoban. A Walt Disney World 50. évét ünnepli, mind a 4 theme parkjában. Kedvencem a Remy’s Ratatouille Adventure és a Guardanians of the Galaxy a mindig lélegzetelállító Epcot parkban. Felnőtteknek és tíz éven felüli gyerekeknek életre szóló élmény a világ makettjének meglátogatása, étellel, kultúrával, építészettel, Tokiótól az Eiffel toronyig.
 
A világ első “Peppa Pig” theme parkja megnyílt a LEGOLAND-ben, büszkén szórakoztatva nemcsak minden náció gyerekeit, hanem autista fiatalokat is, egy Certified Autism Centerben az interaktív showk, élő színházi játékok, megépített fantazi-épületek és vizes játékok mellett.
 
Mivel Amerikáról beszélünk, valamiben minden helynek illik elsőnek lenni. A leggyorsabb és legmagasabb roller coaster hullámvasút Floridában a Universal’s Islands of Adventure – 70 mérföldes sebességgel száguld, és mindenféle dinoszauruszok próbálnak közben lenyelni.
A legnagyobb függőleges zuhanást 93 láb magasról, 100 fokos szögben, a SeaWorld Orlando építette, ahol előre- és hátramenet közben is lehet sikítani.
 
Ha pedig már zuhanásról beszélünk: ahogy ígértem, az űrről lesz a záró paragrafusom: a Kennedy Space Center megnyitott egy 50,000 négyzetlábnyi, többszintes bemutatót, amiben Gateway: The Deep Space Launch Complex címen mutatják be a NASA és a Space X es más civil űrkutató cég sci-fi-be illő felszereléseit, az űrutazások vizuális élményével fejezve be a látogatást.
 
 
Remélem megjött a kedve azoknak is az Orlandoi konferencialátogatáshoz, akik eddig csak a DisneyWorld-ről tudtak, és ha igazi geek módjára csak az Epcot-ot és a Kennedy Space Centert nézik meg, már az is bőven elég lesz az agy kiszellőztetésére – és arra, hogy akár a természetvédelemi parkokba is ellátogassanak ráérő idejükben