Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 28. 14:36

Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon. 

A Széchenyi István Egyetemen is elérhető Erasmus+ vegyes intenzív rövid programokban a tanulás, és az oktatás innovatív módjait alkalmazzák, így a különböző kultúrákból érkező és más-más tudományágakat képviselő hallgatókból álló csapatok olyan megoldásra váró kérdésekkel is foglalkozhatnak, mint az ENSZ fenntartható fejlődési céljai és egyéb társadalmi kihívások. „Mindez azoknak is lehetőséget teremt a külföldi tanulásra, nemzetközi programokba való becsatlakozásra, akik különböző okokból nem tudják vállalni, hogy hosszabb időre elhagyják az otthonukat” – hangsúlyozta Mészáros Márta, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központ Mobilitási és Ösztöndíj Osztályának vezetője. 

 

Hozzátette, ezek a kurzusok online felkészülésből, majd a rövid időtartamú utazásból állnak. Külön előnyük, hogy az utóbbira ösztöndíjat is igényelhetnek a résztvevők. A program elvégzésével nemcsak kredithez és plusztudáshoz juthatnak a fiatalok, de könnyedén építhetnek ki nemzetközi kapcsolatokat, bővíthetik világlátásukat, erősíthetik önállóságukat és nyelvtudásukat is.

 

„A Széchenyi István Egyetem és Erasmus+ partneregyetemei is szerveznek rövid mobilitási programokat (Blended Intensive Programme, röviden BIP), így hallgatóink az Erasmus+ mobilitási ösztöndíjprogramon belül számos lehetőség közül választhatnak. Érdemes rendszeresen ellátogatni a Nemzetközi Programok Központ honlapjára, ahol folyamatosan közzétesszük az épp aktuális pályázatokat – emelte ki az osztályvezető.

 

Partnerek Portugáliától Hollandiáig

A Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (Regional University Network-European University – RUN-EU) projekt ugyancsak kitűnő lehetőségeket kínál, hiszen a programban a Széchenyi István Egyetem partnereként hat külföldi felsőoktatási intézmény – a portugál Leiriai, a Cavadói–avéi Egyetem, az ír Shannoni Műszaki Egyetem, a holland NHL Stenden Alkalmazott Tudományok Egyeteme, a finn HAMK Egyetem és az osztrák Vorarlbergi Alkalmazott Tudományok Egyeteme – vesz részt. 

 

Az Európai Unió Erasmus+-programja által társfinanszírozott RUN-EU tagjainak célja a jövő felsőoktatásának innovációja és alakítása. „Ezekkel az intézményekkel a hosszú távú kettős képzések mellett egyre több – a BIP-hez hasonló, de más szervezési és finanszírozási konstrukcióban megvalósuló – olyan rövid programot (úgynevezett SAP-ot) hozunk létre, amelyek egytől nyolc hétig terjedő időszakokra szólnak. A képzések egy része ebben az esetben is online zajlik, amit a fogadó egyetemre való egy- vagy kéthetes kiutazás követ” – mondta el a részletekről Kalamár Réka, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának munkatársa. 

 

Mészáros Márta és Kalamár Réka, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának munkatársai. (Fotó: Májer Csaba József)

 

Megjegyezte: novemberben indul például a Who are we? Mapping the identity of the RUN-EU-er című SAP, amelyben az online részt a Széchenyi István Egyetem szervezi, míg a fizikai mobilitás keretében Portugáliába utazhatnak a résztvevők. A SAP-okról bővebb információ a https://student.sze.hu/run-eu honlapon található, míg a SAP-hoz kapcsolódó ösztöndíjért érdemes ellátogatni az https://admissions.sze.hu/sap-scholarship oldalra.

 

Vályi-Nagy Dávid, a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottságának elnöke (a képen balra) a RUN-EU-programon Írországban

 

A jóból nem elég: újra jelentkezik

Vályi-Nagy Dávid, a Széchenyi István Egyetem hallgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy Írországban részt vehetett az első RUN-EU közgyűlésen, így volt szerencséje megismerni a Shannoni Műszaki Egyetemet. Az általa választott Eco-Innovate Challenge elnevezésű program során csapatában minden RUN-EU tagintézmény hallgatója képviseltette magát, így számos nemzetközi kapcsolatra tehetett szert. 

 

A rövid képzési programok révén olyan gyönyörű országok ismerhetők meg, mint például Írország...

 

„Nagyon hasznos volt olyan témán dolgozni, amely a számunkra is fontos fenntarthatósággal kapcsolatos. Egyrészt bepillanthattam egy másik ország aktuális problémájába, másrészt pedig bővíthettem szakmai angol szókincsemet is” – elevenítette fel élményeit az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság elnöke. Hozzátette, olyan sokat adott számára a program, hogy az idén is tervez utazni a RUN-EU keretein belül. „Rendkívül motiváló belekóstolni egy másik ország ritmusába, új szakmai szempontokat megismerni, élni a nemzetközi közeg adta lehetőségekkel” – fejtette ki. 

 

…vagy Szlovénia

 

Új képességekkel gazdagodott

Az indiai Ruman Khenchi első alkalommal vett részt BIP-en, így végezhette el a szlovén Maribori Egyetem Logisztikai Kara által szervezett IX. Nemzetközi Logisztika Nyári Iskolát. „Igazán boldog vagyok, hogy részt vehettem a képzésen. Érdekes élmény volt megtapasztalni, milyen együtt dolgozni különböző egyetemekről és tudományterületekről, eltérő kultúrákból érkező hallgatókkal. Sokat tanultam azáltal is, hogy bepillanthattam a logisztikai technológia legfrissebb változásaiba. Emellett érték, hogy mindeközben észrevétlenül elsajátítottam az improvizáció képességét, és így magabiztosabbnak érzem magam” – mondta el érdeklődésünkre a Széchenyi István Egyetem ellátásilánc-menedzsment mesterképzésén tanuló hallgató.

 

Hozzátette: „Hiszem, hogy a Széchenyi-egyetemen elérhető rövid képzések hasznosak a hallgatók számára, mert segítenek, hogy új közösségekbe és kultúrákba illeszkedjenek be.” 

 

Ruman Khenchi a BIP-en a drónokkal történő szállításról tanulhatott, bepillantást nyerve az „új logisztikai valóságba”

 

Egyszerű jelentkezni

A lehetőségekről a Széchenyi-egyetem internetes felületein minden fontos információ elérhető: a reguláris Erasmus+ mobilitási ösztöndíjprogram keretében meghirdetett aktuális BIP-ekről az ipc.sze.hu weboldalon, míg az egyetem RUN-EU projekt keretében megvalósuló SAP rövidprogramokról a https://admissions.sze.hu oldalon található információ. Jó hír, hogy a külföldi tanulásra és utazásra több hallgató együtt is jelentkezhet, így közösen is átélhetik a nemzetközi mobilitás adta lehetőségeket.