Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 26. 18:20

A világ harminc országának legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI) idén Ukrajna rendezte meg – virtuálisan. A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az eJOI-ra, amelyen két ezüstérmet és öt bronzérmet szereztek.

Az Ukrajnában zajló háború miatt a 2022-es Európai Junior Informatikai Diákolimpia teljes egészében online zajlott – a magyar diákolimpikonok a Debreceni Egyetem gépterméből  vettek részt rajta szeptember 19. és 25. között, a szervezésben a  Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium is közreműködött.

 

Idén összesen nyolc magyar diák vett részt a megmérettetésen, egy hivatalos és egy nem hivatalos csapatban. Mindannyiukat a Neumann Társaság tehetséggondozási szakosztályának munkatársai készítették fel a versenyre. 

 

A szervezők a hivatalos versenyzők pontszáma alapján alakították ki az éremhatárokat, utána sorolták be és adtak érmet a nem hivatalos versenyzőknek is – a hivatalos versenyzők által elért határok szerint. Az erős mezőnyű versenyen összesen 172 diák indult Európából és számos Európán kívüli országból. A mezőny felső fele kapott érmeket, ebbe a szegmensbe heten is bekerültek a magyar delegáltak közül.

 

Kiszely Ildikó (kísérőtanár, Debreceni Fazekas Gimnázium), Horváth Győző (csapatvezető, ELTE IK), Tusnády Sámuel, Horváth-Varga Márton, Keresztély Zsófia, Vámosi Bendegúz, Sánta Gergely, Bertók Csanád (csapatvehető-helyettes, Debreceni Egyetem IK), Czanik Pál, Szilágyi Balázs, Simon Gyula (kísérőtanár, Debreceni Fazekas Gimnázium) és Görömbey Tamás.

 

Ezüstérmet szerzett: 

● Czanik Pál (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium)

● Vámosi Bendegúz (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium)

 

Bronzérmet szerzett: 

● Horváth-Varga Márton (Szentendre, Ferences Gimnázium)

● Szilágyi Balázs (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)

● Görömbey Tamás (Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium)

● Keresztély Zsófia (Budapest, Szent István Gimnázium)

● Sánta Gergely (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium)

 

Az eJOI a tizenöt és fél éves vagy annál fiatalabb diákok versenyprogramozási megmérettetése – jó eséllyel sokuk nevével találkozhatunk a következő évek programozási versenyein is.