A hazai cégek többsége az informatikai fejlesztéseken is spórolna az energiaszámlára

forrás: Prím Online, 2022. október 9. 12:04

A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt – derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából. A szövetség szerint azért is aggasztó ez az eredmény, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében épp a technológiai modernizációval elérhető hatékonyságnövelés irányába kellene lépéseket tenni. Ennek kapcsán kockázatot jelentene, ha a kormány október 31-ét követően is blokkolná a központi költségvetés kifizetéseit, vagy esetlegesen a korábban betervezett informatikai fejlesztéseket befagyasztaná, illetve, ha a vállalkozások visszafognák informatikai fejlesztéseiket. 

Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a Makronóm Intézettel együttműködve készít piaci körképet a magyarországi informatikai szektorról abból a célból, hogy a kutatási eredmények révén a hazai IT vállalatok szemszögéből felvázolja a szektor helyzetét és jövőképét, beazonosítva a piacot érintő kritikus pontokat. A több hónapon keresztül zajló kérdőíves és 120 mélyinterjút is tartalmazó kutatás 2022 júliusában vette kezdetét, de már az első 250 hazai IKT-vállalat válaszai is fontos trendekre mutatnak rá.

 

A fejlesztéseket is visszafogják az elszálló energiaárak

Bár összességében az informatikai szektor kevésbé energiaintenzív,  kevésbé húzza vissza az energiaárak emelkedése, mint más ágazatokat, az IVSZ szerint a vállalatok körében már tapasztalható recessziós félelmek, stagnáló árbevételek és a komoly bérinfláció ezen a piacon is lassíthatják a növekedést, amelyet más ágazatokból átgyűrűző hatások erősítenek.

 

A fentieket támasztják alá a kutatás előzetes eredményei is: a válaszadó informatikai cégek összesen 36,6 százaléka említette, hogy biztosan (12,3%) vagy valószínűleg (24,6%) vissza kell fognia tervezett fejlesztéseit az emelkedő energiaárak miatt. Ennél érdekesebb, hogy a társaságok 66,2 százaléka szerint saját ügyfelei biztosan (24%) vagy valószínűleg (42,2%) visszafogják előre tervezett informatikai fejlesztéseiket.

 

“Azt tapasztaljuk, hogy a külső kockázat hatására kettéválik a vállalatok fejlesztési elkötelezettsége: egyes cégek hosszútávú céljaikhoz társítják a fejlesztéseket, ők most leginkább kivárásra játszanak a jelenlegi bizonytalan helyzetben és válogatás nélkül minden fejlesztést leállítottak. Más társaságok (elsősorban termelővállalatok) kifejezetten rövidtávú megtérülés, például költségcsökkentés érdekében keresik a digitalizációs megoldásokat. Energetikai korszerűsítéseikkel e társaságok jellemzően már végeztek, vagy lekéstek ezekről, viszont a belső folyamatok digitalizálása, automatizálása gyors és jelentős megtérülést hozhat számukra. Határozottan kiállunk amellett, hogy a korszerű technológiákba való befektetés minden ágazat számára kulcskérdés, ezen nem lehet spórolni” – kommentálta a kutatási eredményeket Deliága Ákos, az IVSZ általános elnökségi tagja.

 

 

Fokozhatják az informatikusok hiányát a leállított fejlesztések, nőhet hazánk digitális lemaradása

Egy másik veszélyes forgatókönyv bekövetkeztének reális veszélyeire is felhívja a figyelmet az IVSZ a kutatás kapcsán. A magyar kormány szeptember végén a Magyar Közlönyben tette közzé, hogy „a kiegyensúlyozott költségvetés fenntartása miatt” 2022. október 31-ig a felügyelete alá tartozó szerveknél a kifizetéseket néhány kivételtől eltekintve miniszteri engedélyhez köti. Az egy hónapos fizetési csúszás még kezelhető helyzetet teremt, ugyanakkor az állami kifizetési stop esetleges elhúzódása az árbevételek stagnálását hozhatja, a recessziós kilátások hatásait tovább erősítheti, pedig pont a korszerű technológiákba kell invesztálni ezekben az időkben.

 

Az IVSZ szerint a Magyarország digitalizációja szempontjából kulcsfontosságú fejlesztéseket semmiképp sem szabad leállítani, vagy elodázni a válság hatására, mert csak a folyamatos technológiai fejlődés biztosíthatja a kiutat egy esetleges recesszióból. Emellett a fejlesztések leállítása, a képzett digitális munkaerő elbocsátása felgyorsíthatja a szürkeállomány elvándorlását is. Ez valós veszély, hiszen az IVSZ és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány által készített életpálya-kutatásának eredményei szerint négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadóknak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést. 

 

“Továbbgyűrűző hatásai révén a hazai informatikai fejlesztési projektek lassulása vagy akár teljes leállítása olyan nagy arányban terelheti még a legnagyobb hazai informatikai társaságoknál dolgozó informatikus szakembereket külföldi piacokra dolgozó munkáltatók felé, amely több évvel vetheti vissza a hazai digitalizációs célokat, így akár behozhatatlan lemaradáshoz vezethet Magyarország versenyképessége kapcsán is” – mondta el Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára. A szövetség már a pandémiát megelőzően végzett felméréseiben is 26 ezer fős IT-szakemberhiányt prognosztizált Magyarországon, a fentiek függvényében pedig a helyzet tovább súlyosbodhat. “Biztosak vagyunk abban ugyanakkor, hogy hamarosan a hazai vállalatok számára is elérhetőek lesznek azok az uniós helyreállítási és ellenállóképességi eszközből származó források, amelyek hatalmas esélyt jelenthetnek a digitális felzárkózásban is. Ehhez azonban szükség lesz arra, hogy az uniós 20 százalékos ajánlásnál is nagyobb részét a korszerű technológiákra és a digitális munkaerő képzésére fordítsa Magyarország” – tette hozzá a főtitkár.

 

Az IVSZ “Összefogás a digitális Magyarországért” kiáltványában több javaslatot is megfogalmazott annak kapcsán, milyen eszközökkel lehetne behozni a DESI (Digitális gazdaság és társadalom index) által is jelzett lemaradást a kkv-k digitalizációja terén, illetve milyen módszerekkel lehetne enyhíteni a digitális szakemberhiányt. Az ebben való előrelépés elengedhetetlen a digitális gazdaság építése és így versenyképességünk fejlesztése érdekében.