Korszerű technológiai adomány a jövő digitális egyetemének

forrás: Prím Online, 2022. december 11. 10:13

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények digitális felzárkóztatására. Ezen törekvés mentén a társaság leányvállalata, a Delta Systems Kft. összesen 1000 darab vékonykliens munkaállomással járult hozzá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) eszközparkjának fejlesztéséhez.

Sikeres évet tudhat maga mögött a Delta Technologies Nyrt. Számos projekttel segítette a kis- és közepes vállalatok digitalizációját, a termelővállalatok ipar 4.0 fejlesztéseit, a közigazgatás modernizálását, és nem utolsósorban a magyar köz- és felsőoktatás informatikai hátterének korszerűsítését. „A megkötött üzletek sikeréből szeretnénk részesíteni a stratégiailag fontos partnereinket is, ami egyszerre jótékonyság, emellett pedig befektetés a jövőbe” – mondta el Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója azon a szegedi rendezvényen, ahol a cégcsoport eddigi legnagyobb adományozását jelentették be ünnepélyes keretek között. A társaság 1000 darab korszerű számítógépet, úgy nevezett vékonyklienst adományozott a Szegedi Tudományegyetemnek, és kapcsolódó intézményeinek.

 

„Számos vidéki partnervállalatunk és intézményi együttműködésünk mellett Szegeddel stratégiai partnerséget ápolunk. A Delta csoport egyik fontos fejlesztési részlege évek óta a városban működik, így természetes volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel alakul ki szoros együttműködésünk a jövő digitális egyetemének megvalósításáért. Ma ugyanis sem korszerű oktatás, sem egészségügyi szolgáltatás nem létezik élenjáró technológiai háttér nélkül. A Delta csoport ezzel az adománnyal járul hozzá a mind oktatási és technológiai, mind élettudományi területen méltán híres egyetem további fejlődéséhez” – mondta Vidra László. 

 

 

„A Szegedi Tudományegyetem számára stratégiai fontosságú a működés digitalizációja, a digitális működési kultúra meghonosítása, annak érdekében, hogy az egyetem megőrizze vezető szerepét a felsőoktatási intézmények versenyében, hallgatóit a 21. századi munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő tudással lássa el, oktatói, kutatói, valamint az egészségügyet igénybe vevők számára pedig a legmodernebb feltételeket biztosítsa” – hangsúlyozta az adomány átvételekor Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

 

A Delta által most adományozott ezer darab, HP gyártmányú vékonykliens a legújabb környezetvédelmi követelményeknek megfelelő, korszerű számítógépek. Ezeket a hálózati munkaállomásokat a támogatást befogadó intézmények tevékenységük fejlesztésére, valamint digitalizációs eljárásaikban való lépésváltásra fogják felhasználni. 

 

Mint Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja elmondta, az adományozott eszközöket az SZTE közoktatási intézményeinek laborjaiban, továbbá a Klebelsberg Kuno egyetemi könyvtárban a publikus digitális szolgáltatások eléréséhez, valamint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban az egészségügyi tevékenység során napi szinten használt eszközpark bővítésére használják fel.