Energiafüggőség és fenntarthatóság: nemzetközi esszéversenyt nyert a Széchenyi István Egyetem hallgatója

forrás: Prím Online, 2023. január 6. 11:40

Az európai energiafüggőség és a fenntartható gazdaság témájában írt dolgozatával első helyezést ért el az Európai Bizottság nemzetközi esszépályázatán Vass Viktória, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója. A gazdálkodási és menedzsment szakon tanuló fiatal lány írásában amellett érvelt, hogy országok közötti összefogással és a kontinensen rejlő lehetőségek kiaknázásával a zöld jövő álomból valósággá válhat. 

Az Európai Bizottság Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatóságának fontos céljai közé tartozik az ifjú európai vállalkozók ösztönzése és inspirálása. Ennek elősegítésére minden évben nemzetközi esszépályázatot (Youth Essay Competition) hirdetnek, melynek kapcsán egy-egy aktuális témában várják a 18–25 év közötti fiatalok gondolatait. A verseny döntőjére Prágában került sor.

 

„Egy Neptun-üzenetben akadtam a hirdetésre, és némi gondolkodás után úgy döntöttem, belevágok. Mindenképp szerettem volna valami plusz dolgot csinálni és tapasztalatot szerezni nemzetközi megmérettetéseken, ráadásul a téma is érdekesnek tűnt” – indokolta Vass Viktória, miért is indult el dolgozatával a pályázaton.

 

A pályázat elbírálásakor a fő szempont az volt, hogy a közeljövőben megvalósítható ötletekkel álljanak elő a versenyzők. Viktória az együttműködés különböző formáiban találta meg a kiutat a jelenlegi energetikai válságból. (Forrás: SME Assembly)

 

Viktória elsőéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatóként rögtön extra terhelést vállalt azzal, hogy szeptember végéig – mindössze néhány hét alatt – elkészített egy angol nyelvű esszét. Mindehhez számos forrásból kellett tájékozódnia. Mivel – az aktuális világfolyamatokhoz igazodva – energetikai és fenntarthatósági kérdéseket vetett fel a kiírás, ezért maga is elmerült a témához kapcsolódó szakirodalomban, illetve sajtóanyagokban. Mind az irodalomkutatásban, mind a fogalmazásban segítségére volt, hogy korábban kéttannyelvű gimnáziumba járt Szombathelyen, ezért a magas szintű angol kommunikáció nem jelentett akadályt.

 

A fiatal hallgató esszéjében az európai összefogás jelentőségét hangsúlyozta, amelyet három oldalról világított meg: a kereskedelmi együttműködés, az infrastrukturális integráció és a fogyasztók bevonása szemszögéből.

 

„Olaszországban a napenergiában hatalmas potenciál rejlik, Litvánia bioüzemanyag-készítésben vezető ország, és így tovább. Mint a példák mutatják, Európa tele van lehetőségekkel, országok közötti ügyes koordinációval ezek jól kiaknázhatók lennének. Emellett nagyon fontos, hogy mi, európaiak energiatudatos szemléletet alakítsunk ki. Ezt többek között olyan programmal támogatnám, amely logóval jelöli az energiatakarékos termékeket, ösztönözve a fogyasztókat ezek vásárlására” – fogalmazott a nyertes dolgozat szerzője.

 

Vass Viktória javaslatokat is megfogalmazott, miképp járulhatnak hozzá a fiatal vállalkozók egy fenntarthatóbb európai gazdasághoz. (Forrás: blogs.ec.europa.eu)

 

Viktória írásában kifejtette, a zöldenergiával hajtott Európa nem távoli álom, hanem megvalósítható jelen, amelyben a fiatal vállalkozóknak is nagy szerep jut. Azzal, hogy az induló kis- és középvállalkozások, startupok nyitottabbak, átírhatnak olyan berögzött normákat, amelyek a fejlődés gátjait jelentik. Mint kiemelte, mindez demokratikus körülmények között is elérhető, a társadalmi igazságosság messzemenő figyelembevételével.

 

A bírálóbizottság a Vas megyei, rábatöttösi lány gondolatait értékesnek találta, és lehetőséget adott számára, hogy a legjobb három között, a prágai „élő fordulóban” személyesen is prezentálja meglátásait. A zsűri értékelése és a közönség szavazatai nyomán végül a győri hallgató diadalmaskodott, amellyel elnyerte az esszéverseny fődíját.

 

„Gyakorlásként tekintettem a versenyre, mintha egy angol nyelvű fogalmazást kellene leadnom. Engem is meglepett, hogy ilyen pozitív fogadtatásra találtak az ötleteim, de természetesen nagyon boldog vagyok az első helyezés miatt. Bízom benne, hogy ezzel az írásommal hozzájárulhatok egy fenntarthatóbb jövőhöz” – zárta szavait Vass Viktória.