Az ELTE doktorandusza nyerte az idei Kuba Attila Díjat

forrás: Prím Online, 2023. február 9. 19:54

Az ELTE Informatikai Karának doktorandusza az elismerést a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága gyulai konferenciáján vette át. A díjat a számítógépes képfeldolgozás, látás vagy alakfelismerés területén jelentős eredményt elért fiatal kutatók kaphatják. 

A díjat a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága (KÉPAF) alapította Kuba Attila egyetemi tanár, a diszkrét tomográfia jeles kutatója emlékére. Az elismerésre kétévente lehet pályázni tudományos cikkel, a pályamunkákat öttagú bizottság szűri, majd a kiemelkedőnek ítélt munkákat a konferencián meg is hallgatja. A pályázók közül idén öten kerültek be a második körbe és tarthattak előadást a szakma legjelentősebb fórumán. Az előadásokra Gyulán, a Társaság XV. konferenciáján került sor, ahol a zsűri az ELTE doktoranduszát, Tóth Teklát ítélte a legjobbnak.  

 

Tóth Tekla az ELTE IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tanszékén működő Geometriai Számítógépes Látás Kutatócsoport tagja. Témavezetője Hajder Levente, kutatási témája a multimodális (LiDAR-kamera) szenzorkalibráció. Doktori tanulmányai során számos szakmai konferencián tartott előadást, 8 hosszabb és 2 rövidebb konferenciacikket publikált, a KÉPAF felhívásra benyújtott, győztes pályamunkát (A Minimal Solution for Image-Based Sphere Estimation) elfogadta közlésre az International Journal of Computer Vision (IJCV) D1 besorolású folyóirat. Tóth Tekla 2022-ben Best Poster Award és Best Talk of the Session elismeréseket is elnyert hazai konferenciákon, emellett egy éven keresztül volt az ELTE IK Doktori Önkormányzatának elnöke.