Díjeső a digitalizáció eredménye

forrás: Prím Online, 2023. február 19. 10:07

A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awardson két díjat is megnyert hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata, a Hungrana Kft.  A 16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében a feldolgozóipari cég fődíjat („Grand Winner”) és kiemelt helyezést (winner) kapott a vállalatnál végrehajtott SAP modulbevezetésekkel.

A Hungrana Kft. tulajdonosai és vezetősége elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett, ennek eredményeként egy jelentős méretű digitalizáció valósult meg a tavalyi évben. Ha valamit nem tudsz elkerülni, állj az élére – mondja a régi mondás. Ezt tette a HUNGRANA is.

 

„Világszínvonalú fejlesztésekre törekszünk, és ebben sikerült olyan partnerre találnunk, akinek szakértelmével és innovatív megoldásaival megvalósulhatott az a digitalizációs fejlesztés, mely a működésünket stabilan biztosítja, a munkafolyamatokat átláthatóbbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá teszi” – mondja dr. Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A cég tavaly stratégiai megállapodást kötött az SAP Hungary Kft-vel, és egy kifejezetten a fejlesztések műhelymunkáira kijelölt SAP Labort is átadtak a Szabadegyházán található Hungranában. 

 

„Az együttműködés alapja, hogy partnerként tekintsünk egymásra és a közös célok elérése érdekében mindkét fél a maximumot adja” – mondja a vezető, aki hozzátette, hogy a decemberben elnyert díjak nem csak büszkeséggel töltik el a projektben részvevőket, hanem kiemelten fontosnak tartják, hogy minél több hazai cég megismerje és felismerje az SAP rendszerek, fejlesztések előnyeit, az ebben rejlő lehetőségeket.

 

 

Digitalizált karbantartási folyamatok SAP PM/Asset Manager integrációval a Hungrana Kft.-nél

 

A karbantartási folyamatok egy HUNGRANA méretű vállalat esetében rendkívül szerte ágazóak és nehezen követhetőek. Ezzel szemben olyan költséget testesítenek meg, aminek nagysága akár jelentősen is befolyásolhatja a vállalat eredményességét, másfelől aminek megfelelő és hatékony felhasználása nagymértékben múlik a cégvezetés és a karbantartási csapat szakértelmén. Egy papírmentes, teljesen digitalizált és a hozzátartozó adminisztrációt okoseszközzel a helyszínen megvalósítható fejlesztés, minden vállalatvezető álma. Különösen, ha ez a funkcionális fejlesztés olyan további lehetőségeket is magába foglal, mint:

 

Mindezek a funkciók a karbantartási feladatok kivitelezését segítik, de az így létrejövő adatbázis statisztikai elemzése további fejlesztések sorát rejti – avat be a részletekbe dr. Farkas J. Tamás.

 

Körülbelül erre vállalkozott úgy két éve a HUNGRANA csapata. A munka kétharmad részét a műszaki rendszer (P&ID, műszaki hely, berendezés, alkatrészlista) elméleti kialakítása jelentette. Ezek után a SAP folyamatok szinte teljesen standard módon történő kialakítása és a néhány ezer RFID címke felhelyezése már gyerekjátéknak tűnt. Mindehhez csak egy eltökélt vezetés és csapat kellett, és a hit, hogy amire vállalkoztunk az lehetséges és a digitalizáció sürgető igénye mellett szinte elkerülhetetlen – teszi hozzá a vezető.

 

Hogy valóban úttörő szerepre és világszínvonalú fejlesztésre vállalkoztunk, azt két tény támasztja alá: egyfelől a fejlesztés közben olyan problémák mutatkoztak, amelyek egyértelművé tették, hogy „szűz havon” járunk, másfelől az a rendkívüli megtiszteltetés érte csapatunkat, hogy a 16 országot tartalmazó Közép-Kelet európai régióban elnyertük az SAP Quality Award „Grand Winner” díját a „Digital Pioneer” kategóriában – összegzi dr. Farkas J. Tamás.