Japán éves áramfelhasználásának kétszeresével nő a világ áramigénye

forrás: Prím Online, 2023. március 7. 15:27

Míg 2022-ben a korábbihoz képest visszafogottabban nőtt a világ elektromos áram igénye, az előttünk álló három évben azonban jelentős mértékben, Japán éves áramfogyasztásának duplájával bővül majd a világ villamosenergia-igénye a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint. A növekvő kereslet miatt a vállalkozásoknak célszerű alternatív energiaforrásokról is gondoskodniuk az üzletmenet-folytonosság biztosítására, az ilyen fejlesztések pedig akkor tudnak igazán hatékonyak lenni, ha okos megoldásokkal, például mikrogridek kialakításával is kiegészítik azokat – állítja a Schneider Electric szakértője. 

A múlt évben 2021-hez képest 2 százalékkal nőtt a világ villamosenergia-igénye, ez elmarad a korábbi évek 2,4 százalékos bővülési átlagától – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség februárban közzétett „Electricity Market Report 2023” című jelentéséből. A visszafogottabb növekedésben meghatározó szerepet játszottak a magasabb energiaárak, amelyek miatt például az Európai Unióban 3,5 százalékkal esett vissza tavaly 2021-hez képest az áramfelhasználás. 

 

Az IEA elemzése szerint viszont a 2022-es lassabb növekedés csak átmeneti volt és a következő három évben már átlagosan 3 százalék körüli bővülés várható a világ elektromosáram-fogyasztásában. Ez azt jelenti, hogy 2023-2025 között az egyik leginkább iparosodott ország, Japán éves fogyasztásának a kétszeresével bővül majd a világ villamos energia igénye. A Nemzetközi Energiaügynökség jelentése alapján a növekvő igényeket 90 százalékban megújuló energiaforrásból, illetve atomenergia felhasználásával fedezik majd világszerte. Ez azt eredményezi, hogy a 2022-es 29 százalékról 2025-re 35 százalékra bővül globális szinten a megújuló források aránya az áramtermelésben. A növekedés 45 százaléka Kína bővülő termelésének lesz köszönhető, az Európai Unió pedig várhatóan 15 százalékkal járul hozzá a fejlődéshez. 

 

 

Globálisan és Magyarországon is egyre több vállalkozás ismeri fel az elektromos áram használatára történő átállásban (elektrifikáció) rejlő lehetőségeket, ami természetesen szintén növeli az áramfelhasználást. Annak érdekében, hogy a megugró igények mellett is biztonságos legyen az áramellátás, a termelőcégeknek érdemes alternatív energiaforrásról is gondoskodniuk, amire itthon is rendelkezésre állnak pályázati források. 

 

„Örömteli, hogy sok vállalat tervezi megújuló energiaforrás használatát Magyarországon is, jellemzően napelempark formájában. Azonban ahhoz, hogy a bennük rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázhassák, ki kell egészíteni őket különböző okosmegoldásokkal, például mikrogriddel. Egy ilyen okos hálózat ugyanis a hálózati fogyasztást a napelemparkkal együtt tudja szabályozni, ráadásul egy esetlegesen bekapcsolt tárolókapacitással még az adott üzem energiaköltségei is optimalizálhatók. Az okos hálózat lehetőséget nyújt arra is, hogy folyamatosan változtassuk, honnan használunk fel energiát, hiszen lehetnek időszakok, amikor úgy alakulnak az árak, hogy érdemesebb hálózatról fogyasztani és a naperőmű által termelt áramot az akkumulátorba tölteni, vagy éppen fordítva: érdemesebb a tárolóból fogyasztani. Ezáltal mind környezeti lábnyomunkat, mind pedig költségeinket tekintve hatékonyabb energiahálózatot hozhatunk létre” – mondta el Hajós Balázs, a Schneider Electric értékesítési igazgatója.