A Xiaomi köszönti a technológia területén dolgozó nőket

forrás: Prím Online, 2023. március 8. 15:58

Nemzetközi nőnap alkalmából a Xiaomi International közzétette Women in Tech című videóját, amelyben három, a Xiaomi életében kulcsszerepet betöltő hölgyet ismerhet meg a szélesebb közönség. A filmmel a Xiaomi célja, hogy innovációra és kapcsolatok teremtésére inspiráljon a világ minden táján, valamint, hogy megünnepeljék azokat a kiemelkedő tehetségeket, akik fontos szerepet játszottak az iparág alakításában. A Xiaomi üzenete a technológiával foglalkozók számára: „találj rá arra, amit szenvedéllyel tudsz űzni, higgy önmagadban és mindig keresd a számodra legmegfelelőbb megoldást!” 

 

Úttörő vízió

 

A példaképek erős motivációt adnak a természettudományokkal és matematikával foglalkozóknak, illetve a mérnöki területen dolgozóknak, akárcsak a technológia világában. Yi Yan, a Xiaomi sanghaji regionális központjának vezérigazgatója szerint fontos, hogy a technológiai fejlődésben nincs „plafon”, az innovációk mindenkit egy jobb élethez segítenek hozzá, ezért fontos a „határok” lebontása.

 

„Ez a küldetés arra késztet bennünket, hogy közösen dolgozzunk egy jobb világ megteremtésén. A befogadó szemlélet segíti a technológiai sokszínűséget, és ez az a szellemiség, ami a Xiaomi vezetési filozófiájának szerves része. A Xiaomi nyílt és átlátható szervezeti felépítése a nőknek is lehetőséget biztosít arra, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból a társaikkal való együttműködés során” – mondja Yi Yan. 

 

Arra a kérdésre, hogy mi jelenti a kedvező feltételeket a nők számára a technológiai iparágban, Yi Yan rámutatott: nélkülözhetetlen a támogató környezetet a karrier minden szakaszában, ez szükséges ugyanis a kreativitás kibontakozásához és egyszersmind ösztönzi a szakmai fejlődést is. „Az együttműködés és a bajtársiasság a Xiaomi vezetési filozófiájának szerves része, hiszen ez mindenki számára előnyös tanulási környezetet teremt”.

 

 

Hajthatatlan kreativitás 

 

Progresszív, dinamikus és támogató környezetet biztosítani minden munkatársa számára – ez a Xiaomi elkötelezettsége, a közös vízióján túlmenően. Chen Lu ökoszisztémákért felelős igazgató a videóban arra hívja fel a figyelmet, hogy a Xiaomi vállalati kultúrája a szervezet sokszínűségének és tehetségeinek együttes sikere. „A Xiaomi vonzza a szakma csúcstehetségeit, ezért engem is mindig sokszínű gondolkodás vesz körül. Ez a közeg segít abban, hogy a problémákat különböző aspektusokból vizsgáljam. A Xiaomi mérnökei olyan szemszögekből közelítenek meg egy-egy feladatot, amelyeket korábban nem vettem figyelembe” – mondja Chen Lu, aki saját szakterületén, technikai csomagolástervezőként is bármikor ihletet merít az őt körülvevő gondolatok sokszínűségéből. 

 

Mindezek mellett egy másik progresszív gondolatot is sugároz a Xiaomi: a kreatív  technológiák előtt létező korlátok áttörését. Chen Lu e szemlélet fontosságáról épp a csomagolástervezés terén szerzett tapasztalatokat: „Mielőtt csatlakoztam volna a Xiaomihoz, igen korlátozott elképzeléseim voltak a kreativitásról. Mindaddig azt gondoltam, a kreativitás legfeljebb új vizuális élmények létrehozásáról szól. A Xiaominál megtanultam, hogy a kreativitás legfőbb célja a gyakorlati problémák megoldása, új élmények megalkotása és az, hogy olyan dolgokat tervezzünk, amelyek mindennapi életünket jobbá teszik”.

 

A siker katalizátorának lenni

 

A technológia területén mind nagyobb szükség van a befogadó és átformáló gondolkodásmódra, és épp ez az, amiben a nők kitartása és szenvedélye csodálatra méltó – hangsúlyozza Abi Go, a Xiaomi International szóvivője.

 

„Felnőttként azzal szembesültem, hogy a nőket nem tekintik partnernek a technológia területén. Miközben sok nő kifejezetten technológiai beállítottságú, szenvedélyesen viszonyulnak a kütyükhöz vagy más, az életüket, munkájukat segítő eszközökhöz, szolgáltatásokhoz. A világ e területen is tele van tehetséges nőkkel” – idézi fel tapasztalatait Abi.

 

Vezető iparági szereplőként a Xiaomi sok fiatal tehetség számára nyújt fejlődési lehetőséget és platformot, a vállalat sikere szempontjából pedig meghatározó, hogy működése holisztikus és befogadó legyen. Ez a gyakorlatban erős empátiát és mások nézőpontjának megértését jelenti. Abi ezt a koncepciót kulcsfontosságúnak tartja, különösen a termékfejlesztési szakaszban. „Folyamatosan kommunikálunk, vitatkozunk, megbeszélünk, és felhasználói szemszögből adunk visszajelzést, ezáltal együtt fejlesztjük a termékeket. Ami pedig a marketinget illeti, a technológiai szakzsargont átvesszük, és a felhasználók számára könnyen érthető nyelvre fordítjuk” – mutat rá Abi Go.