Kaprinay Zoltán a cégépítésről tartott telt házas előadást a Széchenyi-egyetem Spinoff Klubjában

forrás: Prím Online, 2023. március 24. 20:35

A győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának célja, hogy ösztönözze hallgatóit saját vállalkozásuk elindítására, formálja szemléletmódjukat, perspektívát mutasson számukra. A program keretében az Index.hu, az A38 hajó, a Bónusz Brigád vagy éppen a Creative Dock Hungary alapításában, illetve vezetésében is részt vett Kaprinay Zoltán a cégépítés módszertanáról, a fenntartható és innovatív vállalkozásfejlesztésről tartott nagy sikerű, telt házas előadást. A hallgatók üzleti ismereteit tavasszal további programokon bővítik.

A Széchenyi István Egyetem változatos vállalkozásösztönzési tevékenységet folytat, amelynek az oktatás, a közös kutatások és a gyakorlati feladatok mellett fontos eleme a közösségépítés is. Az ismeretterjesztésen túl ebben játszik nagy szerepet a Spinoff Klub, ahol a hallgatók a gazdasági szférából érkező előadók tapasztalatait, tanácsait ismerhetik meg, és kezdhetnek párbeszédet sikeres üzletemberekkel.

 

„A Menedzsment Campus informatív, szemléletformáló startupprogramját 2020 óta rendezzük meg az egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztése keretében. Ez idő alatt eddig közel húsz eseményt szerveztünk olyan témákban, mint a digitális innovációk, a kriptogazdaság vagy a kockázati tőkebefeketés. Meghívott vendégeink olyan sikeres vállalkozók, befektetők, gazdasági szereplők, akik történeteikkel motiválni és ösztönözni tudják a hallgatókat saját vállalkozásuk elindítására, illetve piaci tudást tudnak átadni számukra” – fogalmazott Kathi Dorottya, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startupkoordinátora. Hozzátette, a Spinoff Klub remek lehetőség kapcsolatépítésre is, hiszen a rendezvényeket kötetlen beszélgetés zárja. 

 

Hatalmas érdeklődés övezte a Széchjenyi István Egyetem Spinoff Klubjá tavaszi nyitórendezvényét.

 

A program tavaszi sorozatának nyitóelőadását Kaprinay Zoltán újságíró, startupper, vállalkozó tartotta. Az innovatív megoldásokhoz már a szlovákiai Új Szó, illetve a Kalligram Könyvkiadó munkatársaként is vonzódott, ezért a lap Digitália című havi mellékletének szerkesztőjeként végigkísérte az internet elterjedését, majd maga is több weboldalt indított útjára. A fiatal üzletember szenvedélyévé vált az innovatív vállalkozások létrehozása, az elmúlt 25 évben számos sikeres termék felépítésében vett részt. Dolgozott a Ringier Kiadó nemzetközi innovációért felelős csapatában, 2005-ben alapította coachinggal és tanácsadással foglalkozó cégét, részt vett az Index.hu, a Bónusz Brigád, az A38 hajó, a 777sms, a Creative Dock és a betegeket az orvosokkal összekötő egészségügyi platform, a Dokio.hu alapításában és vezetésében is. 

 

„Globalizált világunkban minden vállalkozás egy hatalmas piacon versenyez egymással, ezért a fiataloknak is fontos tudniuk, hogy nekik nem győri, magyar vagy európai szintéren kell helytállniuk, hanem a világpiacon. Ettől azonban nem kell visszariadni, hanem megfelelően fel kell készülni rá. Előadásom ezért arról szólt, hogy milyen hozzáállással, módszertannal és gondolkodásmóddal érdemes nekifutnunk mindezeknek, miként tudunk a leghatékonyabban létrehozni új dolgokat, és hogyan tudjuk sikeresen menedzselni ötleteinket” – fogalmazott Kaprinay Zoltán.

 

Kaprinay Zoltán a sikeres vállalkozás építéséről beszélt a Széchenyi-egyetem hallgatóinak.

 

Hozzátette, örömmel látta, hogy a hallgatók körében jelentős az érdeklődés, ami azt mutatja, hogy sok fiatal fantáziáját megmozgatja egy esetleges vállalkozás alapítása. Sokaknak már saját ötleteik is vannak, amelyek megalapozzák a cég létrejöttét, mások még csak felmérik a terepet. „Ez nemcsak izgalmas téma, de nagyon időszerű is, hiszen az innováció és a fenntartható fejlődés napjainkban kulcskérdés. A növekvő költségek mellett a hatékonyság növelése is egyre fontosabb, amelyekről már a cégalapítás tervezésekor érdemes beszélni” – mondta. Kiemelte, a Széchenyi István Egyetem példaértékű munkát végez a vállalkozásfejlesztés, az induló vállalkozások segítése terén, ahol a hallgatók nemcsak a szükséges elméleti ismereteket, de gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek és támogatást kaphatnak a gazdasági életben megtett első lépésekhez. „Ehhez a küldetéshez igyekeztem előadásommal hozzátenni, személyes példámmal motiválni a hallgatókat” – hangsúlyozta az előadó.

 

Kathi Dorottya végezetül elmondta, az egyetem számos egyéb lehetőséggel is támogatja a hallgatók sikeres vállalkozóvá válását, akik tavasszal is a témához kapcsolódó érdekes programokon vehetnek részt. „Márciusban folytatódik a Menedzsment Campus Business Camp, amelynek előadói sokéves tapasztalattal rendelkeznek cégépítés, üzleti tanácsadás és vállalati pénzügyek terén. A résztvevők megismerhetik a vállalkozásfejlesztés fontos lépéseit a stratégiai tervezéstől indulva az üzleti tervezésen és a pénzügyi modellezésen keresztül a forrásszerzés egyik fő eszközéig, az üzleti tervig. Áprilisban kétalkalmas workshopot szervezünk, amelyen az előző féléves startupesemények nagy sikere után újra középpontba kerül az innováció, és az ügyfélközpontú tervezés” – zárta a startupkoordinátor.