Magán kezdi a K&H a karbonlábnyom csökkentését

forrás: Prím Online, 2023. április 5. 15:59

Az Európai Bizottság drákói szigorral lép fel a belsőégésű motorok által okozott légszennyezés visszaszorítása érdekében.  Az Európai Parlament pedig a napokban úgy döntött, hogy 2035 után már nem lehet több belső égésű motorral felszerelt új autót forgalmazni az EU 27 tagállamában. „A döntés vitatott, de aki felelősen gondolkodik a jövőről, az igyekszik a saját karbonlábnyomát csökkenteni” – vallja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági projektjének vezetője.

„Az Európai Parlament döntése korántsem volt egyhangú, nem is számít jogszabályi előírásnak, és biztosan még sok vitát és ellenkezést fog kiváltani. Mindenesetre jelzi az irányt, amely felé a döntéshozók Európát terelni szeretnék” – kommentálta a döntést Suba Levente, a K&H fenntarthatósági projektjének vezetője.

 

A jövő pedig egyértelműen a kisebb – de leginkább nulla – kibocsátású mobilitásé. Ennek jegyében a K&H Csoport saját gépjárműparkjában egyre növeli a hibrid autók arányát, és kedvező, „zöld” lízing-konstrukcióval segíti ügyfeleit is a környezetkímélő autózáshoz.

 

Az Európai Bizottság új jogszabály javaslatot terjesztett elő februárban, amely a nehéz tehergépjárművekre, például a teherautókra, a városi és távolsági buszokra vonatkozik. A rendelettervezet a fosszilis tüzelőanyaggal működő járművek gyors kivonását írja elő ezekben a kategóriákban, és 2040-re fokozatosan 90 százalékos kibocsátás csökkentést vár el.

 

 

Kérdés, lesz-e elegendő pénz a gyors járműcserére

 

A városi buszokra még sürgetőbb dátum vonatkozik: a 2030-ra minden új városi busznak kibocsátásmentesnek kell lennie. A nehéz tehergépjárművek, például a teherautók, a városi és távolsági buszok az EU teljes üvegházhatású gáz-kibocsátásának mintegy 6 százalékáért felelősek. Ez az arány azonban 25 százalékra nő, ha csak a közúti közlekedés összes kibocsátását tekintjük, a városokban pedig az arány még sokkal magasabb.

 

A fenntartható közlekedésre vonatkozó döntés végrehajtásához azonban kellően kiterjedt töltőinfrastruktúrára is szükség lesz. A Bizottság már javaslatot tett az alternatív üzemanyag-infrastruktúráról szóló rendeletre, amely 60 kilométerenként egy elektromos töltőállomás és 150 kilométerenként egy hidrogéntöltő állomás létrehozását írja elő.

 

Míg a gazdagabb európai tagállamok számos vállalata és helyi önkormányzata már megkezdte járműparkjának lecserélését mind a városi, mind a távolsági buszok esetében, a kevésbé tehetős tagállamokról ugyanez nem mondható el, ezekben a járműcsere elhúzódhat.

 

„A fenntartható közlekedés elterjesztése és felgyorsítása nem csupán a klímavédelmi célok elérését segíti, de nagyban hozzájárul az EU energiafüggetlenségéhez is. A rendelet nyomán ugyanis jelentősen csökkenne a tagországok függősége a fosszilis tüzelőanyagok instabil és néha túlzó áraitól” – jelentette ki Suba Levente.

 

Az épületállomány megújítása legalább annyira fontos

 

A fenntarthatósági szakember hozzátette: a széndioxid-kibocsátásnak csak egy részéért felelős a gépjármű forgalom. Legalább ennyire fontos az épületek energiahatékonysága, hűtési és fűtési rendszere. A K&H saját épületeit, ügyfélpontjait folyamatosan korszerűsíti, gázról villanyfűtésre állnak át, amivel nem csak az energia számlán spórolnak, hanem jelentősen csökkentik a pénzügyi csoport karbonlábnyomát is. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében zöld jelzáloghitellel segítik ügyfeleiket is az energiahatékony lakások megvásárlásában, illetve az energiapazarló ingatlanok korszerűsítésében. A K&H zöld jelzáloghitel konstrukcióban innovatív módon egyetlen szerződés keretében lehet ingatlanvásárláshoz és annak energiakorszerűsítéséhez hitelt igényelni.