Bűnüldözésben használt eszközökkel menthetők a mobilos emlékeink

forrás: Prím Online, 2023. április 11. 12:30

Figyelmetlenségből adódóan bárkivel előfordulhat, hogy a telefonja összetörik, ami ellen gyakorlatilag lehetetlen védekezni. A legfontosabb ilyenkor, amit tehetünk, hogy nem esünk pánikba, ugyanis a készülék piszkálásával még nagyobb bajt okozhatunk, és egyetlen óvatlan mozdulattal akár az összes rajta tárolt adatot elveszíthetjük. Forgács András, az Emlékmentő Digitalizáló Stúdió mobiltelefon adatmentési szakértője arról beszélt, a kilátástalan helyzetben is van remény, a bűnüldözésben is használt szoftverekkel ugyanis menthetők lehetnek az emlékeink.

A mobiltelefonok korábban csak egyszerű kommunikációs eszközök voltak, de ma már fotózunk, videózunk, zenélünk velük, és az ötletes alkalmazásokkal az életünk rengeteg területén használjuk őket. Éppen az univerzális használhatóság miatt nagy érvágás, ha tönkremegy a készülék, hisz az adataink, így a kontaktjaink, emlékeink rajta vannak, és legrosszabb esetben akár egy életre el is kell búcsúznunk azoktól.

 

Forgács András, az Emlékmentő Digitalizáló Stúdió mobiltelefon adatmentési szakértője elmondta, megelőzés gyanánt érdemes védőfóliát helyezni a telefonra és a sarkainál erősített tokot is használni, ezek ugyanis valamilyen szinten megóvhatják az eszközt bizonyos sérülésektől. A gyártók ígéreteire viszont semmiképp ne alapozzunk, miszerint ütésálló egy készülék, mert a gyakorlatban ez nem feltétlen van így. Az adatok védelmére pedig a biztonsági mentés szolgál, amit érdemes rendszeresen (3-6 havonta) számítógépre, külső adathordozóra is megcsinálni.

 

„A telefonok kijelzőjének a legnagyobb ellensége a homok, ami rendkívüli mértékben tudja karcolni a felületet. Ez ellen még egy üvegfólia védhet, de napi szinten találkozunk olyan esetekkel, hogy valaki egy teljesen ártalmatlan szituációban ejtette el a telefonját és az óvintézkedések ellenére nem sikerült megvédeni a készüléket. Sajnos ez a velejárója a modernkori készülékeknek, de elkeseredni akkor sem kell, ha a baleset után be sem tudjuk kapcsolni a telefont” – mutatott rá.

 

 

A szervizek nem mentenek adatot

 

A szakértő felhívta rá a figyelmet, ha már megtörtént a baj, semmiképp se próbáljuk erőszakosan ki-bekapcsolgatni az eszközt, de töltőre sem érdemes ilyenkor rárakni. Mint fogalmazott, ha a telefonon átszalad egy nagyobb impulzus ott, ahol nem kellene, akkor az adattároló egy pillanat alatt tönkremehet, és menthetetlenné válnak az emlékeink. Ilyenkor tulajdonképpen a saját adatainkat daráljuk le úgy, hogy azokat még vissza lehetett volna hozni.

 

Forgács András közölte, mivel a szervizek az adatvédelmi jogszabályok szerint nem javíthatnak olyan készüléket, amin személyes adatok vannak, így átvételkor (vagy amint lehetővé válik) visszaállítják gyári állapotra a készüléket, ami közel sem egy „felhasználóbarát” megoldás.

 

„Egyik szerviz sem vállalja, hogy az adatok a javítás után rajtamaradnak a telefonon. Igaz, hogy szakszerűen kicserélik a meghibásodott alkatrészeket, de az előírások miatt ez mindenképpen adatvesztéssel jár, másrészt többszörösébe kerülhet, mint a készülék aktuális értéke, ha egy régebbi típusról van szó. Ezért érdemes először az adatmentést megcsináltatni és csak utána a javítást.” – hívta fel rá a figyelmet.

 

Érdemes tehát olyan szolgáltatót keresni, ahol az ügyfél igényei szerint történik a hiba felmérése, és ez alapján kísérlik meg a szakemberek az adatmentést, folytatta.

 

 

Bevetésre készek a speciális adatmentő szoftverek

 

Az Emlékmentő Digitalizáló Stúdió a készülékek garanciális javításával nem foglalkozik, ezért teljesen soha nem állítja helyre a készüléket, csak az adatok mentésére fókuszál. Forgács András kérdésre válaszolva elárulta, 90 százalékban utolsó mentsvárként keresik meg őket az emberek.

 

„Minél többször nyúlnak hozzá egy telefonhoz, annál nehezebb feltérképezni a valódi hibát, de egészen kilátástalan helyzetben is van remény. Arra is van mód például, hogy ha épek maradtak a megfelelő adattároló alkatrészek, amik szükségesek az adatmentéshez, akkor azt egy működő donorba átépítik, ezáltal pedig lehetséges az adatok kinyerése is belőlük. Ez egy időigényes és egyben veszélyes művelet is, mert egyetlen rossz mozdulat, és minden törlődik a memóriából” – fogalmazott.

 

A szakértő tájékoztatása szerint, náluk olyan adatmentő szoftverek és eszközök állnak rendelkezésre, melyeket például a nemzetközi bűnüldözésben is használnak a titkosszolgálatok. A technológia komolyságát jól mutatja, hogy milliós nagyságrendű az ára, és a kiválasztott cégek is csak átvilágítás után férhetnek hozzá ezekhez a speciális eszközökhöz és programokhoz. Ezáltal lehetőség nyílik számukra adatokat kinyerni telefonokból még akkor is, amikor már minden más szakértő lemondana arról.