Szépirodalmi és fotós pályázatot hirdettek

forrás: Prím Online, 2023. május 10. 14:17

Titkot rejt az erdő címmel hirdet országos vers- próza- és meseíró pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Nyolcadik alkalommal rendezi meg az egyesület a különleges versenyt. A természetvédelmi-irodalmi pályázattal a 6-19 éves kategóriát célozzák meg. Idei újítás, hogy fotós kategóriába is külön címen jelentkezhetnek a gyerekek. A rendezvény fővédnöke Halász Judit, Kossuth- és Jászai díjas színművész, aki ötödik éve támogatja a rendezvényt.

 

Tavaly közel kétezer pályamű érkezett

 

2022-ben 816 szépirodalmi és 1016 természetfotós pályázatot küldtek be a fiatalok. A szervezők remélik, hogy az idei évben ezt is túlszárnyalja majd a jelentkezések száma.

 

A kategóriák első hat helyezettje értékes ajándékokkal lesz gazdagabb, a beérkezett pályaművekből pedig, (az Agrárminisztérium támogatásával) a hagyománynak megfelelően, idén is színvonalas mesekönyv készül. A kötetből minden versenyző kap majd egy-egy példányt, és az erdei iskolákba is eljuttatják. Az egyesület támogatásával pedig bárki polcán ott díszeleghet majd. 

 

„Az idei a nyolcadik alkalom, hogy különleges természetvédelmi-irodalmi pályázatunkat meghirdetjük. A verseny célja, hogy a fiatalok saját, személyes tapasztalataikat írják le a természetjárásról. Idén külön kategóriaként már a fotós pályaműveket is nagy szeretettel várjuk a mesék és versek mellett. Ezeket Velünk élő természet gyerekszemmel címen, szintén három korcsoportban bíráljuk majd el” – árulta el Marincsák Ibolya, a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület elnöke, szervező. Hozzátette, a program évek óta tartó töretlen sikere abban rejlik, hogy „megunhatatlan” – a gyerekek a pályázattal együtt nőnek fel. 

 

 

Halász Judit az egyik fő támogató

 

A rendezvény szívügye Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművésznőnek is, aki 2023-ban sem hagyja ki a színvonalas díjátadó-gálát, amelyet októberben rendeznek, a Vajdahunyad várában.

 

„Hihetetlenül jó és hasznos ez a kezdeményezés! A zsenialitása abban rejlik, hogy a költészetet és az irodalmat az ökológiával, a természetvédelemmel köti össze. Fontos, hogy a gyerekek már kisebb korban megtanulják, hogy mindkettő az életünk szerves része! A Földet óvnunk kell, a költészet és irodalom pedig rengeteg erőt, gondolatot, pluszt ad kicsiknek és nagyoknak egyaránt” – mondta Halász Judit, a rendezvény fővédnöke.

 

Mind a fotós, mind a prózai és verses pályázatokat a www.nagyerdoertegyesulet.hu weboldalon várják. Jelentkezni az egész országból, sőt, a magyar tannyelvű, határmenti településekről is lehet!

 

A témaválasztás során az egyetlen megkötés, hogy a szövegek és képek kapcsolódjanak az erdőhöz, a környezethez, a hazai természethez. A beérkező pályaműveket ismert szakemberekből álló zsűri bírálja majd el. A beküldési határidő: augusztus 20. éjfél.