A biztonságos és kreatív internethasználatra fókuszált idén a fiataloknak kiírt NetBiztos videópályázat

forrás: Prím Online, 2023. május 26. 18:44

Mire figyeljünk szörfölés, csetelés, keresgélés, zenehallgatás, videónézés és blogolás közben? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a DUE Médiahálózat és a Yettel által kiírt NetBiztos pályázat, amelynek győzteseit a DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján hirdették ki.

A biztonságos és kreatív internethasználat témakörét járta körbe a 12-22 év közötti fiatalokat célzó NetBiztos pályázat, amelyet a DUE Médiahálózat és a Yettel már 2015 óta hirdet meg. A beérkezett több mint ötven alkotás közül a legjobb hármat szakmai zsűri választotta ki, az alkotókat pedig értékes nyereményekkel – tablettel és okostelefonnal – díjazták a döntőnek helyet adó DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.

 

Az első helyezett Peresztegi Hanna, a Kőbányai Szent László Gimnázium diákja lett, aki ’De anya!’ című kisfilmjében egy anya-lány párbeszédet elevenít meg az online csetelés veszélyeiről. A rövid és csattanós videó a zsűri szerint tömörsége és stílusa miatt hatékonyan képes edukálni a fiatalokat.

 

Varga Krisztina, a ProSuli szakmai koordinátora; Peresztegi Hanna, a pályázat nyertese; Varga G. Gábor, a DUE elnökségi tanácsadója

 

A második helyen Bibercz Eliza, a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium tanulójának ’Légy elővigyázatos’ című alkotása kapott elismerést, ami feketén-fehéren bemutatja, hogy szélsőséges esetben milyen következményei lehetnek, ha valaki vadidegenekkel kezd ismerkedésbe a világhálón. A zsűri véleménye alapján a pályázó kitűnően jelenítette meg az ismeretlenekkel való chatelés veszélyeit egy mindenki számára figyelemfelkeltő videóban.

 

A harmadik helyezett Márkus Marcell Dávid, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ hallgatója, aki arról készített videót, hogyan lehet bárki – nagyi és unoka egyaránt – az interneten csalók áldozata, és mit tehetünk, hogy az ilyen helyzetek felkészülten érjenek minket. A zsűri szerint a videó rendkívül alaposan járja körbe, hogyan működnek az adathalász próbálkozások.

 

A Yettel évek óta fontos küldetésének tartja a digitális edukációt és a tudatos internetezés elterjesztését is. Digitális oktatási programja, a ProSuli nem csak a digitális eszközök oktatási célú alkalmazásának lehetőségeit mutatja meg pedagógusoknak, szülőknek és diákoknak, de az internet tudatos használatában is segítséget nyújt különböző edukatív tartalmakkal. ChatMate nevű friss csevegőrobotja ­– amelyen keresztül Miller Dávid színésszel beszélgethetnek a felhasználók – a tinédzser korosztályt érintő, netezéssel összefüggő veszélyek kivédéséhez nyújt hasznos tudást.