Sprinterek

Guttray László Guttray László, 2001. március 4. 23:20
Húsz évvel ezelőtt bármelyik kisebb hazai nyomda fele királyságát adta volna az olyan minőségű színes vagy akár fekete-fehér nyomatatókért, amilyeneket ma bármelyik nagyobb bevásárlóközpontban konténerszámra kínálnak. Akkoriban a sokszorosítást a "stencil" jelentette, sárgás papíron liláskék nyomatok terjedtek kézen-közön, azt a néhány (gyártási és leltári szám alapján szigorúan nyilvántartott) fénymásológépet pedig, hacsak lehetett, nem használták, vagy azért, mert három lakat őrizte a masinát, vagy pedig azért, mert számtalan igazoló jelentést kellett volna készíteni a fénymásolt dokumentumok későbbi sorsáról.
Ennyi múltidézés talán segít újraértékelni, pontosabban értékén kezelni azt a kiváló lehetőséget, hogy ma már nálunk sem képzelhető el még egy kisebb iroda sem nyomtató - sőt színes nyomtató - nélkül. Két évvel ezelőtt egy óriási nyomtatógyártó cég képviselője kisebb csodaként mesélt arról, hogy Nyugat-Európában már csakis színes printereket lehet eladni, az üzleti világ fejlődése megköveteli, hogy a színesben kivetíthető prezentációkat ne csak fekete-fehérben lehessen papíron megjeleníteni. Feketével nyomtatni snassz - ez volt mondandójának a lényege, a hallgatóság pedig hitte is, nem is, hogy a színes nyomatok világa nemsokára beköszönt nálunk is.

Ma pedig három közepes tankolás áráért hibátlan minőségű nyomatokat produkáló, formatervezett printerek vásárolhatók. Az otthoni kisszoba sarkában valóban fotóminőségű képek varázsolhatók elő egy műanyag dobozból, s néhány középiskolában kifejezetten rosszallással veszik, ha fekete-fehérben jelenik meg a feladatkiírás, egyedi üzleti ajánlatok esetén pedig valóban "snassz a black and white."

Csak nehogy azt higgyük, itt megáll a fejlődés. A következő lépésben a többfunkciós eszközök mérete és ára csökken majd olyan szintre, amely már az egyéni felhasználó vagy a kisebb irodák számára is elérhető. Egyelőre ugyanis még külön kell helyet keresni a printernek, a szkennernek, a másológépnek és a telefaxnak, s ez igencsak zavarja a helytakarékosságra szorított felhasználót. A hibrid masinák divatjának beköszöntéig egy köztes pályán harcolnak majd a gyártók: ki tud még nagyobb teljesítményű nyomtatókat fejleszteni, hogy minél gyorsabban fogyasszuk azt a papírt, amelyről egyébként néhány éve még azt hittük, hogy kiköltözik az irodából, és csakis elektronikus dokumentumokkal foglalkozunk majd. Elérkezett a sprinterek évadja.