Amazon–Wal-Mart fúzió?

MTI Sajtóadatbank, 2001. március 5. 09:19
Az amerikai Amazon, a világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelmi vállalkozása és a Wal-Mart, a világ legnagyobb, ugyancsak amerikai kiskereskedelmi vállalkozása stratégiai szövetségről tárgyal.
A brit The Sunday Times című lap úgy tudja, hogy a máskülönben titkos tárgyalások heteken belül megállapodásra vezetnek, és ennek értelmében az e-kereskedő üzleti vállalkozásával a Wal-Mart legnagyobb ilyen szolgáltató partnerévé válik.

A lépés gyakorlatilag megmentené az Amazont, amelynek üzleti értéke két év alatt a tizedére zsugorodott. A Wal-Mart segítségével a világ első számú többkategóriás online kiskereskedőjévé léphetne elő, hiszen máskülönben ilyen rendszerei a legfejlettebbek a világon. Ugyanakkor lemondhatna saját kiskereskedelmi értékesítési munkájáról, mely eddig többnyire veszteségeket hozott számára.