Ismét várja korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését az OXO csoport

forrás: Prím Online, 2024. február 15. 17:43

Az OXO csoport 2024-ben is várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését, melyek közül legalább kilenc ígéretes kezdeményezést fog beválogatni portfóliójába a következő két évben. Az ígéretes jelölteknek a Budapesti Értéktőzsdén is jelenlévő OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs 25-70 millió forint összegű befektetést biztosít majd. A jelentkezés nyitva áll minden innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, de a cégcsoport kiemelt figyelmet fordít stratégiája szerint a társadalmi vagy környezeti kihívásokra adott innovatív technológiai megoldásokra.

 

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2023 októberében az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával meghirdette az inkubátoroknak szóló, 5,75 milliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázatot, melyre az OXO Labs Kft. támogatási kérelmet nyújtott be. A novemberi beadást követően december elején nyilvánossá vált a támogatott inkubátorok listáján az OXO Labs Kft. is helyet kapott – a benyújtott pályázat pozitív elbírálást kapott – ezáltal az OXO Labs Kft. 450 000 000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesül. Ennek okán az OXO csoport a jelen időszakban befektetési stratégiájában prioritást élvező, érettebb technológiai cégek kivásárlását célzó akvizíciós stratégiájának végrehajtása mellett újra várja korai fázisú, induló innovatív vállalkozások jelentkezését is. A jövőben az OXO Labs az ígéretes jelöltek közül legalább kilenc kezdeményezést fog beválogatni portfóliójába a következő két évben, melyeknek 25-70 millió forint összegű befektetést biztosít. 

 

A befektető cégcsoport számára fontos célkitűzés a korai fázisú befektetési portfólió tovább építése. Az eddigi tapasztalataik alapján bíznak abban, hogy a kiválasztott projektek sikeresen fejlődnek majd az inkubációs program során – így mindannyian a későbbi növekedési fázisba lépnek tovább. Ezen teljesítménnyel sikeres együttműködés esetén az a lehetőség is elérhető, hogy cégcsoporton belül az OXO Technologies Holding portfóliójába is bekerülhetnek a cégek, egy nagyobb összegű befektetés mellett.

 

„A Startup Factory pályázat keretében végzett tevékenysége során az OXO Labs szakértői csapata elkötelezett az inkubációs szolgáltatások biztosítása és az általános vállalkozásfejlesztési ismereteik teljeskörű megosztása mellett. A korábban megvalósult befektetéseknek köszönhetően felépült tudásbázisunkra és kapcsolati hálóra támaszkodva segítjük a jövő évben kiválasztásra kerülő induló portfólióvállalatainkat” – mondta el Csetri Orsolya, az OXO csoport inkubációs igazgatója.

 

Az OXO Labs az újonnan megnyíló lehetőség kapcsán is követi az OXO csoport megszokott, rendkívül korszerű kiválasztási metódusát: a startupok az inkubátor weboldalán jelentkezhetnek az online kérdőív, valamint jelentkezési lap kitöltésével, ezt követően egy videóinterjúra invitálják a potenciális jelölteket. A jelentkezés nyitva áll minden olyan innovatív, korai fázisú vállalkozás előtt, melyek technológiai innovációkon keresztül nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, de a cégcsoport kiemelt figyelmet fordít stratégiája szerint a társadalmi vagy környezeti kihívásokra adott innovatív technológiai megoldásokra.

 

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2023. októberében az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával meghirdette az inkubátoroknak szóló, 5,75 milliárd forint keretösszegű Startup Factory (2023-1.1.3-STARTUP) pályázat keretében valósul meg, 2023-1.1.3-STARTUP-2023-00003 azonosító számon, „OXO Labs Startup Factory” címmel.