Befektetők helyett most a diákok álmodhatnak újra elhagyott területeket

forrás: Prím Online, 2024. április 9. 18:16

Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület vagy telek új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei sem vesznek el.

A verseny szervezői arra biztatják a hazai felsőoktatásban tanulókat, hogy válasszanak ki egy elhagyott rozsdaövezeti területet vagy épületet, és gondolják újra a saját életstílusuk és kreativitásuk szerint. A cél, hogy az épület, vagy akár egy egész telek, terület új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei se vesszenek el. Emellett fontos szempont, hogy a fenntarthatóság jegyében a fejlesztendő terület visszakerülhessen a modern városi vagy vidéki élet körforgásába, és hosszú távon helyi, valamint turisztikai jelentőségre tehessen szert. A legjobb két ötlet pedig egyenként három millió forint díjazásban részesül, amelyet a nyertesek szabadon felhasználhatnak a pályakezdéshez.

 

„A turizmus és építészet iránt érdeklődő diákoknak most lehetőségükben áll, hogy egy képzeletbeli fejlesztőcsapatot alkotva új élettel töltsenek meg egy elhagyatott területet vagy épületet, amelyek revitalizációja kritikus fontosságú a fenntartható városfejlődés és a környezettudatosság szempontjából. A fiatalok friss nézőpontja és gondolkodásmódja, ugyan eltér a befektetői megközelítéstől, ám épp ezért lehet izgalmas és előremutató projektek alapja, és megmutatja, hogy egy-egy helyszínnek, épületnek milyen sokféle arca lehet. Évről évre egyre több és jobb ötlettel jelentkeznek a diákok, amely azt mutatja, hogy bőven van még tér az új ötletek számára a hazai turizmusban és építészetben is” – mondta el Rázga-Ilyés Noémi innovációs programigazgató.

 

 

Komoly szakértői segítséget is kapnak majd a diákok

 

A CheckINN Revitalizátor versenyre olyan háromfős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai a hazai felsőoktatásban tanulnak, és kedvet éreznek a turizmus, az építészet és a dizájn területén való kalandozáshoz. Pályázni a revitalizator.check-inn.hu weboldalon lehet 2024. május 15-ig egy olyan két perces, kötetlen formátumú kreatív anyaggal, amelyben bemutatkozik a csapat és bemutatják a revitalizálni kívánt területet vagy épületet, illetve a turisztikai célú újrahasznosítás ötletét.

 

A benyújtott pályaművek közül a CheckINN és MOME által delegált szakmai zsűri fogja kiválasztani azt a tíz, második fordulóba továbbjutó projektet, ahol immár a koncepció részletesebb kidolgozását várják, természetesen a hallgatók tudásszintjéhez mérten. A csapatokat olyan neves szakemberek fogják segíteni, akik jártasak a turizmus, építészet és design területén.

 

A segítők idén Soóki-Tóth Gábor városépítész, kutatásvezető, tervező és fejlesztő földmérő, az RICS Tanácsadó Testület tagja; Hámori Péter építész, a GUBAHÁMORI építészstúdió alapítója és Hegedűs Attila, a PROPHEX Europe Consulting Ingatlan és Turizmus Tanácsadó Kft. partnere, ügyvezető igazgatója lesznek.

 

A második forduló során a kétalkalmas mentoráció mellett intenzív prezentációs felkészítésben is részesül a 10 továbbjutó csapat, akik a második forduló végén a zsűri és szakmai közönség előtt prezentálhatják a kész projektet. Ebben Dr. Komár Zita, egyetemi adjunktus, kommunikáció-kutató lesz a versenyzők segítségére.

 

 

Zseniális ötletek születtek a korábbi években

 

A korábbi évek nyertes pályaművei alaposan feladják a leckét az idei versenyzőknek. Épület lépték kategóriában 2022-ben a DiveIN csapata nyert, akik búvárbázist terveztek a volt Népgőzfürdő és a Molnár-barlang felhasználásával. Telek lépték kategóriában két éve a Cruisin' csapata lett a befutó, akik a volt népszigeti hajógyárban kívánnak egy olyan kulturális színteret létrehozni, ahol fiatal művészek mutatkozhatnak be.

 

2023-ban az Épület lépték kategóriát az INDOOHÁZ csapata nyerte, akik a hazai vasútvonalak mentén található kihasználatlan vízházaknak – az egykori gőzmozdonyok víztározóinak – adnának új funkciót hátizsákos turistáknak kialakított egy-két éjszakás szálláshelyként. Terület és telek lépték kategóriában az A KVÁRium csapata lett a győztes, ők a Népszigeti Hajógyár elhagyatott területére álmodtak interaktív ökoturisztikai központot, amely a Duna élővilágát és hajózástörténetét mutatná be akváriumrendszerrel, csónakkal bejárható kiállítással, arborétummal, étteremmel, steampunk kávézóval és rendezvényhelyszínekkel.