PwC Debrecen Business Forum 2024

forrás: Prím Online, 2024. április 10. 16:38

A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő – köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői – részvételével megtartották az első Business Forum 2024 rendezvényt Debrecenben, ahol a legsikeresebb helyi gazdasági szereplőket is díjazták.

Hagyományteremtő céllal szervezte meg a PwC április 9-én a Business Forum 2024 elnevezésű rendezvényt a debreceni Kölcsey Központban. A Kelet-magyarországi régió gazdasági csúcstalálkozójaként aposztrofált eseményen elsősorban közép- és nagyvállalatok vezetői voltak jelen, hogy a város és a térség jövőjéről, valamint iparági és gazdasági trendekről gondolkodjanak közösen. 

 

Párbeszéddel Debrecen jövőjéért

 

„A fővároson kívül ilyen volumenű gazdasági eseményre nem volt korábban példa, ami jól mutatja Debrecen szerepét és a kínálkozó lehetőségeket a város és a térség számára” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Lőcsei Tamás, a PwC vezérigazgatója. Többször hivatkozott arra, hogy a jövő Debrecenben épül, Magyarország második legnagyobb városában, a régió tudásközpontjában és beruházási epicentrumában. Ennek a jövőnek az építésébe kapcsolódott be a PwC tavaly novemberben, amikor bejelentette debreceni irodanyitását, hogy szolgáltatásainak teljes skáláját nyújthassa a régió gazdasági szereplőinek, valamint jelenlétével hatékonyabban tudja támogatni a helyi ökoszisztémát.

 

„Mi a PwC-ben olyan helyeken keressük a kapcsolódást, ahol tudás és lehetőség is van arra, hogy új, értékes, jövőálló ötletek és szövetségek valósulhassanak meg. Ahol tanulhatunk egymástól, és ahol a párbeszéddel mindenki nyerhet. Hisszük, hogy minden vállalás és vállalkozás alapja a bizalom, és attól vagyunk sikeresek az üzleti világban felmerülő nehézségek megoldásában, hogy érintettjeinkkel bizalmat építünk” – emelte ki a cégvezető.

 

Kis Tünde, a PwC igazgatója és debreceni irodájának vezetője elmondta: „Azzal, hogy Debrecenbe szólítunk mindenkit, helyi és nemzetközi, kis- és nagyvállalatot, oktatási intézményt és gazdasági szervezetet, elősegítjük a párbeszédet egy sikeres jövőért.”

 

 

Exponenciális fejlődés vs fokozódó munkaerőhiány

 

A szakember a PwC 13. Magyarországi Vezérigazgató Felmérésére utalva rámutatott arra, hogy a Kelet-magyarországi cégvezetők (a 297 hazai válaszadóból 31 fő) jóval borúlátóbbak a munkaerőhiányt illetően az országos átlagnál (81% a 48% képest). Szintén pesszimistábbak a tőkehiány, a finanszírozási és ellátási nehézségek tekintetében és a HR-kérdések kezelése, (úgymint szervezeti kultúra, munkaerő-megtartás és teljesítmény-menedzsment) még inkább prioritás számukra (az országos 80%-hoz képest ezeket 90%-os arányban említették). Ezeknek a témáknak a megvitatására és az egymástól való tanulásra, az újszerű megoldások minél szélesebb körű implementálására nyújt szakmai fórumot a PwC hagyományteremtő eseménye és debreceni jelenléte.

 

Külön kiemelte az innováció és a kutatás-fejlesztés, valamint az oktatás támogatását, utóbbi jegyében a PwC szakértői által vezetett adózási ismeretek képzés indul a Debreceni Egyetemen 2024. szeptemberében. Emellett a következő hetek is számos, PwC által szervezett szakmai programot tartogatnak – transzferár, valamint kibervédelem és NIS2 témában –, illetve a PwC Academy felnőttképzési tréningjeivel is Debrecenbe készül IFRS és egyéb számviteli, valamint ESG és fenntarthatósági témakörökkel.

 

Papp László, Debrecen polgármestere gazdasági évértékelőjében a város strukturált gazdaságfejlesztési stratégiájára hívta fel a figyelmet, valamint az elért befektetés-ösztönzési eredményekre, különös tekintettel az ipari park és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésre. Mint mondta: „Keleten is lehet olyan gazdaságot építeni, mely nyugaton is elismerésre tarthat számot. Debrecen elmúlt 10 éve arra bizonyíték, hogy egy gazdasági szerkezetváltásnak köszönhetően fel lehet zárkózni Közép-Európa legdinamikusabban növekvő városaihoz.”

 

A város erősen diverzifikált gazdasága, valamint oktatási rendszerének minőségi és mennyiségi fejlesztése együtt garantálják Debrecen és a régió fejlődését. A városvezetés számításai szerint Debrecen gazdasága a 2020-as méretéhez képest 6-szorosára fog nőni 2030-ra. 

 

„Debrecen ma egy különleges és hatalmas méretű gazdasággal járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez, hiszen a világ kiemelkedő technológiai tudását jelentő iparvállalatokat vonzotta magához az elektromobilitás és az energiatárolás területén. Ugyanakkor ez a folyamat csak akkor tekinthető hosszú távon sikeresnek, ha megfelelő figyelmet fordítunk a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Ebben pedig mindannyiunknak komoly feladata és felelőssége van” – zárta beszédét a polgármester.

 

Fenntarthatóan és vállalati szinergiákkal a sikerért

 

A köszöntőket követő panelbeszélgetésben debreceni multinacionális vállalatok (BMW, LEGO, CATL, WizzAir) felsővezetőit ültették egy asztalhoz, hogy megosszák tapasztalataikat és várakozásaikat a régió fejlődését illetően. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fenntarthatóság, a helyi adottságokra és erőforrásokra történő építkezés elsődleges szempont kell legyen minden Debrecenben és a régióban befektető vállalat számára. 

 

A generatív mesterséges intelligencia gazdaságélénkítő hatásának témáját Marc Olric, a PwC Németország nemzetközi szakértője járta körbe, míg Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója aktuális tőkepiaci trendekről és a vállalatoknak kínálkozó börzei lehetőségekről beszélt. A Debrecenben és a régióban működő magyar tulajdonú vállalatok kilátásait, növekedési terveit és beszállítói potenciálját járták körbe a Tranzit Csoport, a Xanga, a Hajdu és a KITE vezetői egy pódiumbeszélgetés keretében. 

 

 

Kiválósági díjak a legkiemelkedőbb helyi gazdasági szereplőknek

 

A délelőtti program zárásaként került sor annak a két díjnak az átadására, melyeket Lőcsei Tamás, a PwC vezérigazgatója és Papp László, Debrecen polgármestere nyújtottak át. Dr. Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte a „Üzleti Életért Kiválóság Díj 2024” elismerést a Kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődése érdekében végzett példamutató szakmai és közéleti munkájának elismeréseként. 

 

„A Jövő Vállalata Kiválóság Díj 2024” a DataExpert Services Kft.-t illette innovációs képességéért és a Kelet-magyarországi régióban hiánypótló tevékenységéért, mellyel nagymértékben hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséért.

 

Az előadásokat követően 3 szekcióteremben folytatódott a közös gondolkodás szakmai workshopok keretében. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) a műszaki és kutatás-fejlesztési tevékenységeknek a régió fejlődésében betöltött szerepéről szervezett panelbeszélgetést. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) workshopján a fenntartható munkaerőpiac volt fókuszban. A VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei szervezete a generációváltás és a digitalizáció kapcsolatát vette górcső alá abban a szekcióban, ahol a sikeres vállalat és a vállalati siker ismérveit keresték.