Kormánybiztos: portálokról és IKB-költségvetésről

Kovács Attila, 2001. március 23. 17:56
A parlament informatikai és távközlési bizottságának március 22-i ülésén Sík Zoltán informatikai kormánybiztos bemutatta a kormánybiztosság (IKB) szervezetét, feladatait, ismertette az IKB-val kapcsolatos legújabb információkat.
Az IKB három fő szervezeti egysége közül az információs társadalom főcsoport feladata többek között az ún. "Nemzeti információs társadalom stratégia" (NITS) projekt koordinálása. E munkájába bevonja a széles nyilvánosságot, aminek egyik kifejezése a most kialakított www.infotarsadalom.euroweb.hu portál.

Az IKB másik, elektronikus kormányzat főcsoportja foglalkozik egyebek mellett a kormányzati elektronikus ügyintézés felületét nyújtó „kormányzati portál” kialakításával. A készülő és a tervek szerint folyamatában bővülő eszközként definiált portál megoldásáról (nem az elkészültéről) május végén tartanak sajtótájékoztatót. A bizottsági bemutatkozás során az is napvilágot látott, hogy a portálon az első ütemben a kormányzattal, minisztériumokkal kapcsolatos információk jelennek majd meg. Az ezt követő második ütemben - az elektronikus ügyintézést elősegítő - interaktív rendszereket kívánnak elérhetővé tenni.

Az IKB költségvetéséről szólva Sík Zoltán tájékoztatta a bizottságot, hogy a kormánybiztosság idén 32 milliárd forinttal gazdálkodik, míg jövőre 46 milliárd forintot fog felhasználni.

A Széchenyi-tervhez kapcsolódóan ez évben az IKB két lépcsőben - májusban és szeptemberben - ír ki informatikai vonatkozású pályázatokat.