A Micron szabadulna a PC-ktől, de nem talál vevőt

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. március 25. 17:19
A Micron Technologies eladná számítógépgyártó részlegeit, de nem talál vevőt. A gazdasági életben hagyományosan a nagyhal "megveszi" a kishalat, de nem úgy a számítástechnikában. A téma szakértői, például Webb McKinney, a Hewlett-Packard hasonló részlegének elnökhelyettese szerint az iparágban nagyon ritka eset, hogy egy ilyen felvásárlás sikeres lenne.
Általában két forgatókönyvre volt példa az elmúlt tíz évben, az egyik szerint a nagyobb cég megveszi a rosszul menő kisebbet, és maga is nehéz helyzetbe kerül, ilyen volt az 1995-ben legnagyobb kiskereskedelmi számítógép-érdekeltségekkel rendelkező Packard Bell szerencsétlen felvásárlásainak története: 1999 végére bezárták amerikai érdekeltségüket. A másik forgatókönyv szerint a nagyobb vállalat egyszerűen nem foglalkozik a gondokkal küzdő kisebb vállalattal, és a gyengébb szépen elhal, így értek véget a Zenith, az AT&T és a Texas Instruments PC-kalandjai. A Micron tehát hiába kínál most még értékes részlegeket eladásra, nem talál vevőt, legfeljebb egy befektetőnek adhatja el a tulajdonát, amely megpróbálja tovább árulni azt, de ez sem tűnik sokkal jobb megoldásnak. A Mikron jelenleg a piac ranglistájának 18. helyén áll 0,5 százalékos részesedéssel.