Mobiltelefon – inkább játék, mint telefon

Kollár Csaba, 2001. március 29. 19:26
A Nokia mostani felmérésében arra volt kíváncsi, hogy a fogyasztók hogyan ítélik meg a mobiljátékokat és a mobiltelefonokat. A felmérésről szóló jelentésben a Nokia kihangsúlyozza, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt azon telefontulajdonosok száma, akik a készüléket nem csak telefonálásra és egyéb kommunikációra használják, hanem gyakran kvarcjátékként tekintenek rá.
Igaz, hogy a legtöbben még a szokásos offline játékokkal játszanak, de egyre népszerűbbek a többfelhasználós Java-alapú játékok. Az igazi áttörés – vélik a tanulmány szerzői – az lesz, amikor a fogyasztók kihasználhatják a GPRS megannyi előnyét, ahol az egyik sikertéma a mobiljáték lesz, amely elcsábíthatja a mostani Play Station-, illetve PC-tulajdonosakat is kedvenc játékuk mellől. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a játékok fejlesztése nagyon komoly dolog, és a sikerek más alkalmazásokra is kedvezően hathatnak. A mobiltelefon-gyártó cégek ezt felismerve társulnak játékfejlesztő cégekkel, gondoljunk akár a Nokia-Eidos vagy az Ericsson-Purple Software cégek közötti stratégiai szövetségre.