Szabad az út a Deutsche Telekom amerikai bevásárlása felé

MTI Sajtóadatbank, 2001. május 2. 19:42
A Deutsche Telekom megveheti az amerikai VoiceStream Wireless mobilszolgáltatót, miután az utolsó felügyeleti akadály is elhárult. A felvásárlási ár körül azonban még bonyodalmak adódhatnak.
A két cég közös közleményben jelentette be kedden, hogy az amerikai külföldi befektetési bizottság (CFI) befejezte vizsgálatát, és nem kíván további lépéseket tenni. Az amerikai felügyeletek igen szigorúan vizsgálták az ügyletet, és a kongresszusban is sok volt az ellenérzés nemzetbiztonsági megfontolások miatt, ugyanis a Deutsche Telekom 44 százaléka még állami tulajdonban van.

A VoiceStream a legnagyobb az európai GSM-szabvány szerint működő amerikai mobilszolgáltatók közül, az egész amerikai mobilpiacon pedig nagyságra a hatodik. Januárban a Deutsche Telekom és a VoiceStream már megegyezett az FBI-jal és az amerikai igazságügyi minisztériummal, szavatolva ezeknek a hatóságoknak a lehetőséget a belföldi hívások jogszerű lehallgatására.

A részvényesek márciusban hagyták jóvá az egyesülést. A Deutsche Telekom tavaly júliusban jelentette be, hogy 50 milliárd dollárért - részvényenként 30 dollárért és 3,2 saját részvényért - megveszi a VoiceStreamet. Mivel a Deutsche Telekom árfolyama időközben nagyot esett, az ügylet értéke az eredeti, pontosan 50,7 milliárd dollárról 23,9 milliárd dollárra csökkent a jóváhagyás idejére. Ennek szerény ellensúlyozására a VoiceStream előzőleg eldöntötte, hogy az átvétel előtt részvényeseinek törzsrészvényenként 0,0075 pótlólagos részvényt bocsát ki. Ezeket a Deutsche Telekom részvényeire lehet beváltani. Ez osztalékpótlékként is szolgál a VoiceStream részvényeseinek, mivel a Deutsche Telekom tavalyi eredménye után járó osztaléktól a felügyeleti vizsgálatok elhúzódása miatt elesnek. A Deutsche Telekom május végén tartja közgyűlését. Így a Deutsche Telekom körülbelül 230 millió dollárral többet fizet a VoiceStreamért anélkül, hogy készpénzért kellene a zsebébe nyúlnia.

A megállapodás szerint a VoiceStream újratárgyalhatja az árat, sőt el is állhat az ügylettől, ha a Deutsche Telekom részvényei az ügylet lezárását megelőző tizenöt kereskedési napból hét, találomra kiválasztott napon kevesebb mint 33 eurón zárnak. A Deutsche Telekom hétfőn, 2,49 százalékos drágulás után, 29,20 eurón zárt a frankfurti értéktőzsdén. Kedden a német piacok zárva voltak. A VoiceStream közben folytatja a Powertel, egy amerikai körzeti mobilszolgáltató felvásárlását. Ez az ügylet várhatóan május végén zár.