Éljen a szponzor!

Lépesfalvi Zoltán, 2001. május 10. 09:03
Több sportági szövetség sodródott az ellehetetlenülés szélére az idei állami támogatások elosztása után. Az egyik nagy vesztes kétségtelenül a kézilabda. Más sportág szakemberétől származó, vagyis elfogulatlan becslés szerint ebben az évben 51 millió forinttal jut kevesebb állami pénz a szövetségnek, mint tavaly.
Vezetői azért is állnak tanácstalanul az események előtt, mert a női kézilabda-válogatott Sydneyben olimpiai ezüstérmet, decemberben pedig Európa-bajnokságot nyert.

Elhangzottak olyan érvek is, hogy a kézilabdázók könnyebben találnak szponzort, és a televíziós közvetítésekből több bevételük származik. A szövetség számít is a támogatókra, mindent elkövet a pénzszerzés érdekében. Honlapjukon (www.handballnet.hu) előkelő helyen szerepelnek a szponzorok, és látható a világhálón kereskedelmi ajánlatuk is. Eladó az NB I. és a Magyar Kupa neve, elhelyezik a cég molinóját, zászlóit a mérkőzéseken, emblémát varrnak a játékvezetők ruhájára, és kívánságra sajtótájékoztatón jelentik be a névhasználatot, továbbá a szponzor logója megjelenhet a szövetség hivatalos levélpapírján. A legrangosabb a gyémánt fokozatú támogató, ehhez tízmillió forintot kell letenni, vagy azonos értékű szolgáltatást kell nyújtani. A szponzor a felsorolt reklámlehetőségek mellett kap öt VIP-kártyát a hazai rendezvényekre, kettőt a nemzetközi tornákra.

A szövetség vezetői emlékeztetnek arra, hogy a női válogatott Európa-bajnoki mérkőzései a legnézettebb televíziós műsorok közé tartoztak. Ennek megfelelőek az árak is: tévés meccsen a reklámtábla négyzetméterét 350 ezer forintért adják. Persze a kézilabdázók honlapja nemcsak a pénzszerzésről szól, beszámol az eredményekről is; közöl meccsstatisztikákat, táblázatokat, bár egyes adatokhoz – nem egészen világos, hogy mi okból – csak regisztráció után lehet hozzájutni.