Teleház és telekunyhó - kormánytámogatással

MTI Sajtóadatbank, 2001. június 19. 09:22
Számítógéphez juthatnak civil szervezetek és közhasznú társaságok, korszerű informatikai eszközökkel működő közösségi házakat létesíthetnek kistelepülések annak a pályázatnak a révén, amit a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága hirdetett meg, a Széchenyi Terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Programja keretében.
A rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintnyi keretösszegből támogatást kérhetnek azok a civil szervezetek, melyek legalább három tagszervezettel rendelkeznek, valamint a közhasznú társaságok tagszervezetei, amelyeknek még nincs az elektronikus világhálóra csatlakozáshoz is alkalmas számítógépük és részt kívánnak venni az információs társadalom kiépítésében. Egy nyertes pályázó számára elérhető támogatás legfeljebb bruttó 333 ezer forint lehet.

A pályázóknak azonban szigorú feltételeket kell teljesíteniük, és a támogatás elnyerése esetén kötelezettségeket is kell vállalniuk. Felvilágosítás kérhető a 06/80/333-666-os ingyenes telefonszámon, valamint a Hírközlési Felügyelet, a Civil Házak Irodáiban, a Magyar Teleház Szövetség Tagozatainak a központjaiban és a Magyar Teleház Szövetség partnerszolgálatánál. Ugyanitt lehet pályázati adatlapot és tájékoztatót kapni. Letölthetők ezek az Informatikai Kormánybiztosság internet-honlapjáról is (www.ikb.hu).

A pályázat másik részének a célja elsődlegesen a kistelepülések hozzásegítése az elektronikus kapcsolattartáshoz, az információs társadalomba való bekapcsolódáshoz, és az ehhez szükséges közösségi tér megteremtéséhez. Teleház és telekunyhó létesítésére - vissza nem térítendő - támogatásért pályázhatnak helyi székhelyű és helyben működő szervezetek, központilag beszerzett számítás- és irodatechnikai eszközökre. Teleház létesítésére elnyerhető maximum 2 millió, telekunyhó létrehozására 1 millió forint. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy meghatározott műszaki és szolgáltatási követelményeknek megfelelő teleházat hoznak létre, amit legalább 3 évig működtetnek, és fenntartási, működési költségeit fedezik. Ehhez az önkormányzat támogató nyilatkozatát is mellékelni kell. A pályázónak az épület és a helyiségek biztosítása mellett legalább 25 százalék saját erővel kell rendelkeznie, amely legalább egy évig fedezi a bér- és kommunikációs költségeket, a rezsit és más kiadásokat.

A pályázatokat ajánlott levélben 2001. június 30-ig postára kell adni a következő címre: Hírközlési Főfelügyelet Széchenyi Terv, Információs Társadalom pályázatok (Kódszám SZT-IS-4 1535) Budapest, Postafiók 857. Csatolni kell a pályázati díj feladásáról szóló csekk vagy átutalási megbízás másolatát. Az elektronikus úton pályázók díjmentesen pályázhatnak.

Az elbíráláskor előnyt élveznek azok, akik a következő területen tevékenykednek: a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzése, elhelyezkedése, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, rehabilitációs foglalkoztatás, családsegítés, időskorúak gondozása, a kulturális örökség megóvása, nevelés, oktatás. A rangsoroláskor előnyben részesül az a civil szervezet, melynek nincsen még számítógépe, vagy ha a befogadó település teleházzal még nem rendelkező kistérségben van.