Részvénykibocsátás előtt az Infineon

MTI Sajtóadatbank, 2001. július 3. 07:18
A technológiai részvények nehéz árfolyami helyzete a jelek szerint nem riasztja el a német Infineon céget, a Siemens chipgyártó vállalatát, Európa második legnagyobb ilyen vállalkozását, hogy újabb részvénykibocsátással 1,7 milliárd eurós tőkeemelést hajtson végre.
A Goldman Sachs befektetési bank, a kibocsátás szervezője szerint 52,174 millió új Infineon részvény kerülhet a tőzsdére, a hónap második felében, és az így szerzett tőkét a cég elsősorban új kelet-németországi üzemének fejlesztésére, újabb vállalkozások vásárlására, valamint adósságainak törlesztésére fordítja.

A kibocsátás összege azonban lehet kisebb is - tűnik ki az AP hírügynökség jelentéséből -, mivel az Infineon már piacon lévő részvényeinek árfolyama az utóbbi időben igencsak süllyedt, s a pénteki ár alapján számolt 1,7 milliárd eurót nem éri majd el, ha a papír ára tovább esik.

Az Infineon a múlt héten tette közzé profitfigyelmeztetését, eredményeinek romlására számít, s mint közölte, üzleti évének most zárult negyedében 600 millió euró körüli vesztesége lesz. Ennek alapján várható, hogy egész üzleti évét veszteséggel zárja.