Optimista kilátások a mobiltelefon-piacon

Kollár Csaba, 2001. július 25. 21:40
A Nokia képviseletében Jorma Ollila úgy nyilatkozott, hogy “normálisnak tekinthető, hogy szinte valamennyi mobiltelefon-gyártó cég a tervek alatt teljesített”. Ugyanakkor független szakértők optimistábbak az eladásokat illetően.
Ahogy Jorma Ollila sajtónyilatkozatában fogalmazott “szilárdan hiszünk a mobilkommunikációs cégek hosszú távú sikerében. Rövid távon azonban elképzelhető, hogy nem az elképzeléseink szerint alakul. A jelenlegi helyzet a kedvezően hathat a következő évi tervek alapozására.” A wap.com elemzői szerint a Nokia optimizmusa mögött valós tények és számadatok vannak. A 2001-es esztendőre előirányzott értékesítési volumenek a GPRS-, illetve a 3G-kompatibilis telefonokkal is egyre komolyabban számolnak. Az ugyanis világos – állítja az egyik elemző – hogy a fogyasztó többnyire nem fog azért mobiltelefont venni, mert pl. az eddigi 20 SMS helyett most jóval többet tárolhat a készülékén, és azért sem, mert ötszörösére növelték a címregiszter kapacitását.

Az angliai ARC Group elemzői szintén optimistán látják a jövőt. Eric Cariou igazgató szerint a piac jelenleg pozitív kilátásokra enged következtetni, különösen a harmadik, negyedik negyedév forgalmát illetően. Úgy gondoljuk, hogy a 2.5, illetve 3. generációs telefonokból származó bevétel ötszöröse lehet a tavalyinak – fogalmaz Cariou.

Az ARC Group-pal ellentétben a Merrill Lynch meglehetősen szkeptikus. Véleményük szerint 15 millióval kevesebb telefont adnak el ebben az évben, mint tavaly. Véleményüket azzal támasztják alá, hogy a 3G egyelőre keveseket érdekel, és ahol ugyan elindultak már bizonyos 3G-re épülő szolgáltatások, ott is megannyi hibával kellett számolni, nem beszélve a 3G időről időre visszatérő indítási dátumának módosításáról.