2010-re 4,5 mobiltelefon lesz fejenként Japánban

MTI Sajtóadatbank, 2001. augusztus 6. 08:43
2010-ben négy és fél mobiltelefon lesz fejenként Japánban - állítja a vezető japán mobiltelefon-cég, a NTT Docomo.
A vállalat szerint a belső kereslet mintegy 570 millió darab lesz, vagyis a várható népszaporulattal számolva, 4,5 maroktelefon jut mindenkinek. A rohamos "mobilszaporodás" oka, hogy akkorra a telefonok még több funkciósak lesznek - vélekedett Mijazaki Junko a Docomo szóvivője megjegyezve, hogy előző becslésükben még csupán 360 millió telefonegység szerepelt.

Ez az előrejelzés persze nem azt jelenti, hogy a japánok addigra állandóan négy-öt telefonkészülékkel rohangálnak majd, jó pár "mobil" csak otthon teljesít "stabil" szolgálatot. A Docomo előrejelzése szerint a mobiltelefonokban használt technológiát a legváltozatosabb módon alkalmazzák majd, és a televízió-készülékek és a digitális fényképezőgépek is fel lesznek szerelve mobiltelefon csatlakozóval.

Néhány év múlva - jósolják a szakemberek - a hűtőszekrények és a mikrohullámú sütők is mobiltelefon-kapcsolattal kerülnek majd forgalomba. A szomszédos szupermarketből ellenőrizhetjük majd otthoni hűtőszekrényünk tartalmát.

A szigetország lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint 126,9 millió fő. 2001. június végén 63,38 millió mobiltelefon-előfizetőt tartottak nyilván - jegyezte meg az AFP.