Lotus DevCon

Guttray László Guttray László, 2001. augusztus 19. 14:39
Az IBM Lotus Development június 18. és 20. között Las Vegasban megrendezett fejlesztői konferenciájának egyik központi témája azon szoftvercsomagok bemutatása volt, amelyekkel a vállalati Domino szerveren tárolt és rendszerezett adatok mobileszközökkel is elérhetők a munkacsoportok tagjai számára.
Al Zollar, a Lotus elnöke megnyitójában a szabványok fontosságát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy a cég fejlesztési koncepciója változatlanul a csoportmunka támogatását biztosító szoftvercsomagok összeállítása. Jeanette Horan alelnök megerősítette, hogy a fejlesztések fókuszában ezután is a mobileszközök és az internet kapcsolata áll. A több mint ezer résztvevő számos meglepetésről értesülhetett első kézből, többek között arról, hogy az interneten már elérhető a webszolgáltatások egyszerű és gyors menedzselését biztosító Lotus Web Services Enablement Kit (www.alphaworks.ibm.com).

A Notes és a Domino – egyelőre Rnext kódnévvel jelzett – új verzióit ugyancsak részletesen bemutatták a fejlesztőknek, így nemsokára a felhasználók is élvezhetik majd az új szolgáltatásokat. A változások közös nevezője, hogy a februárban bejelentett K-Station (Knowledge Station) funkciói egyre inkább megjelennek mind a kliens-, mind pedig a szerveroldalon, s ezzel a vállalati tudás egyre sokrétűbb megosztására nyílik lehetőség.

A 70 előadás mellett kiállítás és laborjellegű bemutatók is színesítették a DevCon programját, külön csoport ismertette az ott bemutatott Lotus Workflow 3.0-s verziójának újdonságait, illetve a Sametime és a QuickPlace jellemzőit. Mivel a Lotus az adatok mobil elérhetőségét biztosító megoldások terén mindig is élenjárt, természetesen a vegasi prezentációk között is helyet kapott a Sametime Everyplace és a Domino Everyplace bemutatása. Ezekkel a megoldásokkal gyakorlatilag minden mobileszközről elérhetők a központi adatok – ennek bizonyítására Craig Smelser fejlesztési igazgató a Nokia vadonatúj 9210-es kommunikátorával hívott le adatokat a Lotus központi adatbázisából.

Mint az egyik háttérbeszélgetésen elhangzott, július 23-ától kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz a Sametime Everyplace 1.0-s verziója, amely többek között azt teszi lehetővé, hogy a real time csoportmunkát végző felhasználók a Domino szerveren keresztül mobilkészülékekkel munka közben is megoszthassák dokumentumaikat, és eközben audio- vagy videokonferenciát tarthassanak.

A fejlesztések eredményeként már néhány (egyelőre csak az Egyesült Államokban használatos) eszközre léteznek a kompatibilitást biztosító szoftvermodulok, a harmadik negyedévben a Palm operációs rendszerhez is elkészülnek az illesztőprogramok, így nemcsak a Palm tenyérszámítógépei, hanem a PalmSpring Visor modelljei is bekapcsolhatók a Domino alapú rendszerekbe.

Szintén a következő három hónap egyikében készülnek el a Casio palmtopjainak, valamint az EPOC operációs rendszert futtató Nokia-modelleknek az illesztésével. Az idei év végén és a jövő év elején a Compaq kéziszámítógépei, majd az Ericsson EPOC alapú eszközei következnek. Mint elhangzott, a sorrendet a palmtopok piaci részesedése határozta meg, de a későbbiekben sorra kerül a többi palmtopgyártó akkori legújabb modellje is.