Tartalomszolgáltatók egyesülete - az internetes törvény tervezete

Kovács Attila, 2001. szeptember 7. 10:53
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szerint a kormány által az őszi parlamenti időszakban benyújtani tervezett, internetre vonatkozó leendő törvény ellentétes az Európai Unió vonatkozó irányelveivel, az internetes közösség szokásaival, valamint szükségtelen beavatkozás egy jól működő önszabályozási folyamatba.
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szept. 6-án adott tájékoztatást az internetes tartalomszolgáltatás törvényi szabályozásával kapcsolatos álláspontjáról, valamint a közös jogkezelő szervezetekkel megkötött “értesítési és eltávolítási” eljárásról. Braun Róbert és Both Vilmos elmondta, az egyesület a terület önszabályozási folyamatát támogatja, szemben a kormánynak az internetet, véleményük szerint, rendszabályozni kívánó törvényjavaslatával, amely az őszi parlamenti időszakban kerül előterjesztésre. Mint elmondták, a törvénytervezet rendeleti úton kívánja szabályozni például az informatikai biztonság követelményeit, a domain nevek, azaz az internetes címek magyarországi előírásait, és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat érintő elektronikus archiválás szabályait.

Az egyesület véleménye szerint szükségtelen a beavatkozás az önszabályozási folyamatba, a tervezet ellentétes az EU vonatkozó irányelveivel. Megfogalmazásuk szerint az internettel kapcsolatos törvényeket csak abban a mértékben szabad módosítani, amennyiben a világháló gyakorlata és az EU jogharmonizációs kötelezettség indokolja. Nem ért egyet az MTE a törvénytervezetnek a kéretlen levelekkel kapcsolatos “opt-out” megoldásával, miszerint a leveleket kapó félnek kell jeleznie, ha azok számára nemkívánatosak.

Az MTE az “opt-in” eljárást támogatja, ahol a felhasználónak kell jeleznie, hogy kíván-e kéretlen leveleket kapni. Az egyesület nevében szólók hangsúlyozták, hogy szervezetüket partnerként kezelik a törvény előkészítői, folyamatos a konzultáció és maguk is támogatják a kormányt az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos törvénymódosítások előterjesztésében, felajánlják szakmai segítségüket, hogy a törvényi szabályozás elősegíthesse az önszabályozás folyamatát.

Az MTE a szerzői jogokat kezelő szervezetekkel (Artisjus, HUNGART, FILMJUS, MAHASZ ) megállapodást kötött az “értesítési és eltávolítási eljárás”-ról, eszerint, a jogkezelő szervezetek jogosultak értesíteni az internetes tartalomszolgáltatót arról, hogy valamely közösségi oldalukon nem jogtiszta művet helyeztek el. A megállapodás alapján, a tartalomszolgáltató a beérkezett észrevételezés esetén köteles azonnal eltávolítani a kifogásolt művet, az elhelyező felhasználót pedig értesíteni a történtekről. Amennyiben az illető felhasználó 12 órán belül reagál és hiteles személyi adatokkal kiállva vallja, hogy rendelkezik a kérdéses mű szerzői jogával, akkor a tartalmat a szolgáltatónak vissza kell helyeznie és a továbbiakban a jogvitát és eljárást a közös jogkezelő szervezet már a felhasználó ellenében folytatja. Ha a megadott időn belül nem érkezik reagálás, akkor az eltávolítás érvényben marad. Az eljárás révén a tartalomszolgáltató mentesül a felhasználó esetleges szerzői jogsértése okán őt terhelő felelősség alól. A létrejött megállapodás európai viszonylatban is az elsők közé tartozik a témakörben és harmonizál az Európa Parlament irányelveivel. A megállapodás a felhasználói tartalmakra vonatkozik, a szerkesztett tartalomra vonatkozóan az MTE szándéknyilatkozatot írt alá ugyanezen szervezetekkel, amelyben az MTE-t a szakma reprezentatív szervezetének tekintik az Internetre vonatkozó különböző jogdíj értékek és módok megállapításának tárgyalásakor, ill. az MTE tagjai a létező legnagyobb kedvezményt kapják elszámoláskor.