Felmérés az internet biztonságáról

Tóth Kristóf, 2001. szeptember 13. 21:06
Az NFO WorldGroup által készített felmérésből kiderül, hogy egyre nagyobb veszélyt jelent az internet és az elektronikus levelezés helytelen használata a vállalatok működésére.
Az internet egyre több munkahelyen érhető el, ami természetesen számos előnnyel jár, ugyanakkor nagyon komoly biztonsági kérdéseket is felvet. Ennek oka, hogy a vállalatok bizalmas adatai, illetve információi egyre több e-mailbe kerülnek bele, ami komoly hátrányokat jelenthet a cégek számára. Ezenkívül az e-mailekben terjedő férgekkel és vírusokokkal is számolni kell.

Az NFO WorldGroup összesen 498 amerikai dolgozót kérdezett meg arról, hogy a munkahelyükön milyen módon használják az internetet. A felmérés külön kitér az elektronikus levelezésre is. Az NFO WorldGroup szerint a megkérdezett alkalmazottak 40 százaléka rendszeresen küld és fogad olyan elektronikus leveleket, amelyekben a különböző cégek bizalmas információi is megtalálhatók, ami azt is jelenti, hogy ezen a területen 1999-hez képest 356 százalékos növekedés figyelhető meg.

A megkérdezettek 60 százaléka azt válaszolta, hogy a munkahelyükön nincsenek olyan különösebb előírások, amelyek az internet használatát szabályoznák. Az elektronikus levelezést illetően szerencsére jobb a helyzet, ugyanis itt az alkalmazottak 86 százaléka különleges szabályokról is beszámolt. A megfelelő biztonság megteremtését nem segíti az a tény sem, hogy a dolgozók 45 százaléka magáncéllal legalább fél órát böngészi az internetet. A nagyobb probléma viszont az, hogy az alkalmazottak 90 százaléka a munkahelyén naponta legalább 30 percet tölt magánjellegű e-mailek küldésével és fogadásával. Ez azért jelent gondot, mert a cégek e-mail forgalmát megnövelik, ami kedvez a férgeknek és a vírusoknak. Egyébként a megkérdezettek egyharmada már legalább egyszer kapott fertőzött e-mailt.

A NFO WorldGroup felméréséből a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy a biztonsági szabályokon szigorítani kell. Érdekes módon a megkérdezettek 75 százaléka a munkahelyén támogatná a különböző web- és e-mail ellenőrző rendszerek létesítését, amelyek fokoznák a biztonságot.