Konferenciák X.

Zsadányi Pál, 2001. szeptember 26. 10:35
A szeptemberi konferenciaözön nem akar csillapodni októberben sem. Rendezvény, rendezvény hátán. Jelentőségük, hogy főleg az év végi nagy ünnepi bevásárló szezonban a cégek szeretnék meggyőzni a potenciális vevőiket vagy partnereiket, hogy az ő termékük a legkívánatosabb a számukra. Közben be is pótolnak nekik néhány olyan ismeretet, amelyeket az iskolában már nem kaphattak meg a legújabb technológiájú termékek használatához, sőt, még inkább, alkalmazásuk megtervezéséhez. A teljességre törekedni reménytelen, nem súlyozunk, csak tallózunk, főleg a szélesebb kört érintő hazai események között.
Október elsején mindjárt az egyik legfontosabb iparágban, a webtechnológiában zajló szabványváltási trendekről hallhatunk, az előző hasonló konferenciaajánlónk végén, fontossága miatt, már beajánlott XML napon. A W3C konzorcium vándorkonferenciájának a részét is képező szemináriumot a Triád Kft. a német LogOn Technology Transfer céggel közösen szervezi, amely a másik nagy nemzetközi szervezet a CORBA szabványról ismert OMG tárgytechnológiai szabványszervezet európai képviselője. A konferencián tehát a világháló, és alkalmazásainak a jövőjét gyökereiben meghatározó szabványok arzenáljáról lesz szó, aminek az árát is megkérik. A kísérő kiállítás azonban, amelyen XML és CORBA fejlesztői technológiákat ajánló cégek mutatkoznak be, ingyenes. A szeminárium helyszíne a Hotel Hilton Budapest a várban.

Október másodikán a IX. ’Üzlet az Interneten’ konferencia remélhetőleg nem marad el, mint a szeptembervégi VIII. A rendező az OMA – az Online Marketing Ügynökség András és Társai Szövetkezet. A konferencia helye Budapesten az állatkerti úti Gundel étterem a Városligetben. A téma: ’Jogászok és az Internet’. Nos, eredményeink már vannak ebben a témában, már ami az elektronikus aláírást illeti, de maradt még épp elég probléma. Különösen az EU csatlakozás jogharmonizációs feladatait tekintve.

Október másodikára esett a Movex RoadShow következő eseménye is, amelyre azért figyeltem föl, mert végre nem egy főváros-centrikus esemény, hiszen a debreceni Aranybika szálló ad neki otthont. A rendező az aPLUS Consulting, a svéd Intentia szoftverház Movex nevű integrált vállalatirányítási rendszerének kizárólagos magyarországi forgalmazója, valamint az IBM Üzleti Partnere, a StreamServe magyarországi képviselője, a Cognos viszonteladója és az aPLUS Csoport vezető vállalata. Az esemény ingyenesen látogatható. Harmadikán a következő helyszín: a szegedi Novotel szálloda, negyedikén: a Rába hotel Győrben, míg a záróakkord: Hyatt Regency hotel Budapesten.

Másodikától negyedikéig tart a ’Folyamatorientált vállalatvezetés’ témakörű térítéses konferencia az IIR szakkonferenciák sorában. Helyszíne: Corintia Aquincum Szálloda. Gyakorlati szempontból elemzi a változásmenedzsment taktikákat, amelyek a változásokat vezérelhetővé teszik a szervezetben.

Másodikán kezdődik a kőbányai Vásárvárosban egy sereg Hungexpo rendezvény.

Október 3-án, és, ha már ennél tartunk, 17-én, folytatódnak az IBM szoftvernapok, bár a részletek még nincsenek ott a weben. A szemináriumok helye az IBM székháza az új egyetemi parkban: 1117 Budapest, Neumann János u.1., IV. emelet 457-es terem.

3-án lesz egy Távközlési liberalizációs fórum is, amelynek a helyszíne új színfolt: a Le Meridien szálloda a budapesti Erzsébet téren, az átalakított, volt BRFK épületben.

Ugyancsak 3-án lesz egy ingyenes Sun Fejlesztői Konferencia, amelyre a Sun gépekre fejlesztő gurukat várják, persze, azért a lémerek is bemerészkedhetnek (gondolok itt a free Solaris licenszesekre, valamikor el kell kezdeni nekik is). A helyszín: Thermal Hotel Helia, Angyalföldön: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64.

A harmadikai zsúfolt nap fontos eseménye még egy e-fórum az adatbányászatról. Az ingyenes konferenciának az Orosz Kulturális Központ ad helyet (1062 Andrássy út 120, a nagykövetségnél). A témában versenyző következő fő szereplők mutatják be adatbányászati megoldásaikat: IBM, Oracle, SAP, SAS, SGI és hazai partnereik. Masszív konferenciaprogram!

5-én rendezi a BKÁE (Budapesti Közgazdasági és Államtudományi Egyetem) Marketing tanszéke a második online marketing problémákat boncolgató konferenciáját, népes előadógárdával (BKÁE, Szonda-Ipsos, KPMG, COMPAQ, Cisco, Econet, Kirowsky, Plaut Hungária, GE). Támogatója az Axelero és médiacégek. A helyszín: a BKÁE, Fővám (nemrég még Dimitrov) tér 8., III. előadóterem. A mostani forduló a recessziótól sújtott online marketing helyzetét elemzi (bár nem tudom, hogy az amerikai recesszióra, annyira figyelnünk kell-e innen, Közép-Európából, hisz a dotkom leértékelődés nem marketingkérdés – Zs.P.).

8-án a Kompkonzult rendez tanfolyamot. Témája: A Számviteli Törvény a gyakorlatban. Helyszín: Konferencia Központ, Budapest, Villányi út 11-13 (volt Foxi-Maxi egyetem).

9-én kezdődik a kétnapos Trainex rendezésű, informatikai szakkiállítás és vásár. Címe: Szoftver és Hardver a Vezetés Szolgálatában. Helyszín: MASPED Event Hall, Budapest, XIII. Váci út 85. Az ingyenes rendezvény célja egyfajta menedzsertalálkozó az eszközszállítók és alkalmazók vezetői között.

10-én lesz a Microsoft TechNet szemináriumok második őszi fordulója, melynek témája a Microsoft Operation Manager (MOM), amely a szerverek konfigurálásának és üzemeltetésének a segítésére született. A TechNet szemináriumok következő szemináriuma 24-én lesz. Témája: Internetes és intranetes portálok kialakítása, a legújabb .NET eszközök hatékony alkalmazásával. Helyszín mindkét esetben: Lurdy Ház, Hollywood Multiplex Mozi, Budapest, Könyves Kálmán Körút 12-14.

10-én kétnapos, ingyenes IBM konferencia és kiállítás kezdődik, Üzlet a technológiában (1. nap) – Technológia az üzletben (2. nap) témakörökkel. Helyszín: Hotel Hilton Intercontinental, Budapest, 1052, Apáczai Csere János u. 12-14., szóval, a Várban. Mostanra, gyermekbetegségeit maga mögött hagyva, felnőtt az "e-business-generáció", vagyis kialakult a vállalkozások egy olyan köre, amely üzleti kapcsolatait, belső folyamatait és üzleti adatainak kezelését a webes technológia alkalmazásával teszi hatékonyabbá. Az IBM és partnerei az ehhez szükséges megoldásokat igyekeznek bemutatni.

11-én kezdődik az Expont Kft. kétnapos, Prím Média-támogatású nagyrendezvénye, az e-Magyarország 2001 konferencia és kiállítás. Fő témája a távoktatás, távtanulás, távmunka, teleházak, telekunyhók, valamint az EU-csatlakozással, és egy erős internetes infrastruktúra megteremtésével összefüggő teendők. A rendezvény fővédnöke Stumpf István kancellária miniszter. A konferencia előadói közt ott lesznek az EU szakértői, az IKB, és más kormányszerv képviselője is. További támogatók (az összefoglaló írásakor): Synergon (e-oktatás), TVNet (internetszolgáltató), Telnet (e-security), Sun/HU, SAP/HU, debis IT – Unisoftware.

12-én kezdődik a Piac és Profit szervezésében a ’Húzó vagy elhúzó ágazat’ című konferencia, a Helia helyett más helyszínen(!), a hotel Ibis-ben (volt Volga Szálló), Budapest, 1034Dózsa György út 65. Erős ütközésben van az e-Magyarország rendezvénnyel, amiért kár, mert a program igen tartalmas, hasonló nagyágyú vezérek felvonultatásával. A téma a normál és az internetes gazdaság egyesítésének a problémáit boncolgatja, sok neves előadóval és támogatóval. A 12-e nehéz választás lehet sokunknak.

Október 15-én kezdődik az IFUA Controlling Academia következő négy napos tanfolyama. A tanfolyamot elvégzők Európa-hírű diplomát kapnak (IGC Controller oklevél). Az év végéig még három ilyen tanfolyam lesz. A helyszín: Hotel Rubin, Budapest, 1118 Dayka Gábor utca 3. Ez ugyan szűk kört érinthet, de a controlling jelentősége szerintem egyre nő.

Október 21-én kezdődik egy érdekes, kétnapos nemzetközi csoportmunka konferencia, a szállodai napokhoz igazítva, tehát inkább két éjszakásnak kéne nevezni, 21-én (vasárnap!) délután kezdődik, és 23-án délelőtt fejeződik be. Ugye, a szállodai szobákat délig el kell hagyni? A helyszín: Hotel Corintia Aquincum, Budapest, 1036 Árpád Fejedelem útja 94. A rendezvény az Európai Teamware alkalmazók találkozójának soron következő eseménye, ’Teamware Zone - Future Internet Solutions’ címmel. Bemutatják a Teamware Office legújabb változatát.

A szemlézőnk fő forrása a Prím Média Rendezvények menüje, a rendezvények szélesebb körének összefoglalója volt. Ha valami fontos onnan kimaradt, érdemes megkeresni a rovatvezetőt (emilcíme a cikk végén).

Naptár:

Szeptember végén:

Az előző összefoglalóból kimaradt pár, még aktuális és talán fontos esemény:

26, Hotel Rába, Győr: Információszerzés és kapcsolatépítés az Interneten – ELMARAD!!

26, IBM székház: IBM – Haitec, Tivoli adattárolási megoldások

27-28, Termal Hotel Margitsziget: Figyelő Fórum – Stratégia 2002.; térítéses

28-30, Hotel Füred – Balatonfüred, 8. MENTA

A rendezvények egy alapos, szabványosított összefoglalója található a Prím Média honlapján http://www.prim.hu/events/

A Rendezvények menü szerkesztője: gfekete@prim.hu