A Microsoft bővíti kapcsolatát a Segával

Zsigó József, 2001. október 12. 19:13
A jövő hónapban piacra kerülő Xbox játékszoftvereit főleg a Sega készítette a Microsoft legnagyobb megelégedésére. Az amerikai szoftveróriás szeretné kapcsolatát szélesíteni a japánokkal, és új játékokat vár konzoljának Japánban történő bemutatásáig.
Több mint 20 milliárd dollárt költenek a világon videojátékokra, és a piacot jelenleg a Sony és a Nintendo uralja. Mindkettő 128 bites játékkonzolokat gyárt, a PlayStation 2-t, illetve a GameCube-ot. Ebből a piacból akar minél nagyobb részt kihasítani új konzoljával és frissen kovácsolt stratégiai partnerségével a Microsoft.

Mint ismeretes, a Sega felhagyott a hardvergyártással, hogy játékszoftverek fejlesztésre tudjon koncentrálni, és döntése igen sikeresnek bizonyult, mivel most minden nagy konzolgyártó keresi a kegyeit. A legutóbbi Game Show-n a legérdekesebbnek tartott játékok zömét a Sega mérnökei készítették. A Sega tisztában van saját értékeivel, és nem kívánja feladni függetlenségét. „Nagyon örülünk a Microsoft javaslatának, mert így emberek millióihoz jutnak el szoftvereink, ez azonban nem jelenti azt, hogy csakis az Xboxra fogunk koncentrálni, mivel meg vagyunk győződve arról, hogy egy ideig még a PlayStation 2 lesz a legkelendőbb konzol” – mondta a cég főmérnöke riportereknek.

A bejelentés hatására a Sega részvényei közel 8 százalékkal erősödtek, mivel az elemzők bíznak abban, hogy a karácsonyi bevásárlásokat nem fogja visszavetni a mostani háborús helyzet – írja a Reuters.