Levélben kapott vírust a Microsoft

Szalay Dániel, 2001. október 14. 07:47
Ezúttal nem számítógépes bacilus, hanem valóságos vírus, a lépfene okoz riadalmat világszerte. A CNN, az NBC, a New York Times, a Sony után megérkezett a vírus a Microsoft Licensinghez is, bár a hírek egyelőre ellentmondásosak. A nyomozás jelen állapotában egyelőre csak annyit tudni, hogy a levél, amely egy csekket és egy gyanús pornóanyagot tartalmazott, Malajziából érkezett.
Az eddigi laborvizsgálatok egyelőre nem állapították meg kétségtelenül, hogy az MS Licensinghez érkezett gyanús posta valóban anthrax-szal fertőzött-e. Az első tesztek pozitív eredményt hoztak ugyan, ám a későbbi megerősítő vizsgálatok során a teszt negatív volt. Sokak szerint viszont a dolognak köze lehet Oszama bin Ladenhez, és az Al Kaidához.

A rendőrség eddigi vizsgálatai szerint a kétes tartalmú levél eredetijét a Microsoft renoi irodájából postázták Malajziába, ám akkor még csak egy csekket tartalmazott. Onnan viszont a Microsoft Licensing nevadai központjába pornográf anyagok kíséretében visszaérkezett a levél. Kenny Guinn, Nevada kormányzója a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a boríték gyanús port nem tartalmazott ugyan, de állítólag a papíron olyan nyomok találhatóak, amelyek arra utalnak, hogy azt megnedvesítették, majd szárították.

A Microsoft Licensing a redmonti mamutcég szoftvereinek felhasználási engedélyeinek kibocsátásával foglalkozik.

Gyanús porok a Sony Pictures-nél is

Kaliforniában viszont kétes eredetű porral telített levelet kapott a Sony Pictures vállalata is. A levelet felbontó férfit azonnal kórházba szállították. Egyelőre azonban ez esetben sem bizonyosodott be, hogy valóban lépfene vírust küldtek ily módon a cégnek.

Kazahsztánban egyébként amerikai ellenőrök egy volt szovjet biofegyver-létesítményben tartott rutinszerű ellenőrzés során anthrax spórákat találtak.