A tajvani cégeket tehát teljesen váratlanul érte a Philips pereskedése, így a cégek jogi képviselői most kezdik csak átvizsgálni, hogy pontosan mi is áll a Philips peranyagában, majd ezután megvizsgálják az esetleges jogi válaszlépések lehetőségeit. Ezzel párhuzamosan az említett három alaplapgyártó bejelentette, hogy a pereskedés következtében partnereik egyetlen szállítmányt sem mondtak vissza, és terveik szerint a Philipsszel folytatandó peres ügyeik semmilyen hatással sem lesznek gyártósoraik működésére, vagyis az élet rendesen megy tovább.
A Philips nyolc nagyvállalatot perel az amerikai leányvállalataikon keresztül, mondván, azok több esetben is megsértették a Philips I2C (Inter-Integrated Circuit bus) technológiájára vonatkozó szabadalmi jogokat. A Philips által perelt cégek a következők: LSI Logic, Atmel, Maxim, Dallas Semiconductor, Semtech, valamint a már említett három tajvani alaplapgyártó óriáscég, az Asustek Computer, a Micro-Star International (MSI) és az Abit Computer. A per középpontjában álló I2C technológiát egyébként az egyedi IC-k, azaz integrált áramkörök csatlakoztatásánál használják a gyártók. A beperelt cégek természetesen tagadják, hogy megsértették volna a Philips szabadalmi jogait, és a legtöbb szakértő is értetlenül áll azelőtt, hogy a Philips vajon mit szeretne elérni ezzel a világméretű pereskedéssel.
A Philipsnek egyébként nem ez az első, I2C technológiával kapcsolatos peres ügye, hiszen tavaly októberben beperelte az Analog Devices, a Cirrus Logic, a Cypress Semiconductor, a Fairchild Semiconductor és a Linear Technology and Standard Microsystems (SMSC) cégeket is. Szakértők szerint egyébként nagyon könnyen fel lehet fedezni némi hasonlóságot a mostani Philips-ügy, valamint az Intel és a VIA között folyó pereskedés között. Nevetséges, de lassan már ott fogunk tartani, hogy a kerék feltalálójának leszármazottjai beperlik majd az összes autógyártót, bicikligyártót és így tovább szépen sorban az összes érintettet. :)