Netfórum-DVSC a Borsodi Ligában

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2001. november 6. 20:17
2001. október 31-től Netfórum-DVSC néven szerepel a Borsodi Ligában a Debrecen. Makray Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Netfórum Kft. a klub éves költségvetésének jóval több mint 10 százalékát fedezi. Toldi Lajos, a kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy elhatározásukban fontos momentum volt a Girondins Bordeaux elleni hazai UEFA Kupa-mérkőzésen mutatott fantasztikus forma.
A DVSC ügyvezető elnöke ugyanakkor elmondta, hogy Debrecen, a város önkormányzata a futball mellé állt, de emellett fontos feladat a pluszszponzorok megtalálása. Mint mondta: szerencsére ma már vannak olyanok, akik reklámozási lehetőséget látnak a debreceni labdarúgásban. A csapatnak már csak annyi a feladata, hogy ennek meg is tudjon felelni.

Toldi Lajos, a Netfórum ügyvezető elnöke személyes élményét osztotta meg a sajtótájékoztató résztvevőivel: a Loki Bordeaux elleni, UEFA-kupában elért fegyverténye lehetett az alapja annak, hogy képbe jött a DVSC mint reklámhordozó. Toldi szerint a futball és az internet kicsit hasonló cipőben jár a mai Magyarországon, s összekapcsolásuk már csak ezért is kézenfekvő. Mint elmondta: a DVSC-vel kötött keretmegállapodás másfél évre szól, s az összeget titkosan kezelik, de nagyságrendileg valóban nincs messze az érdeklődő újságírói kérdésben felvetett negyvenmilliótól.

Győri Gyula, a DVSC elnöke szerint nem a nagyságrend a lényeg, hanem az, hogy ilyen szervezett keretek között még nem született hasonló típusú megállapodás. Makray Balázs ugyanakkor leszögezte: egy olyan informatikai céggel kötötték a megállapodást, amely már nem egy sportportált üzemeltet, hiszen a www.sportforum.hu mellett újabban a Magyar Labdarúgó Liga honlapját, a www.fociforum.hu -t is a Netfórum gondozza. A szerződésben szereplő összeggel kapcsolatban ő is adott egy „fogódzót”: a DVSC éves költségvetése 300-320 millió forint, aminek jóval több mint tíz százalékát adja ez a megállapodás.

A sajtótájékoztató végén a jelen lévő két válogatott játékos: Kuttor Attila és Böőr Zoltán megmutatta a sajtó képviselőinek azt a mezt, amelyet már a hét végétől visel a csapat, s ez áll rajta: Netfórum DVSC.