Virtuális állatkák mobiltelefonon

Kollár Csaba, 2001. november 26. 21:48
Angliában egy újfajta szenvedély üti fel a fejét; nagyon sok mobiltelefon-tulajdonos virtuális állatkát nevelget telefonján keresztül. Az Ananova szerint a kis kedvenceket Pumpuinak hívják, és mobiltelefonról, illetve internetről egyaránt elérhetők.
Ezek az állatok interaktív kapcsolatban vannak gazdáikkal, és gyakran kerülnek konfliktusba a többi állattal. A Pumpuit a Meet Factory és a Jippii Group UK fejlesztette ki, a Jippii szóvivője szerint „mindazoknak, akik kortól függetlenül még szeretnek játszani”.

A Pumpuik adoptálása egyszerű: a website-on fogadhatjuk örökbe, majd ezt követően SMS-en keresztül gondoskodhatunk róla.

Ha saját állatkánk van, akkor a többi állatnak is küldhetünk üzenetet, de akár bánthatjuk is őket – kiélve agresszivitásunkat.

Szakértők szerint a Pumpuik Finnországban és Angliában a legnépszerűbbek. Ehhez az is hozzájárul, hogy „az eddigi virtuális állatokkal ellentétben ezek sokkal nagyobb interaktivitással és értelemmel rendelkeznek, illetve lehetőség van nem csak gondozásukra, hanem agresszív hajlamaink kiélésére is”.