Szárnyalni kezdett az Amazon

MTI Sajtóadatbank, 2001. november 27. 09:18
Hétfő délután a New York-i tőzsdén, egy órával a kereskedés kezdete után már bő 16 százalékos erősödést jelzett az Amazon.com internetes kereskedőház részvényének árfolyama. A főleg könyveladással foglalkozó "dotkom" cég súlyos válságban volt az elmúlt hónapokban, most viszont eladásainak hirtelen és erőteljes fellendüléséről adott jelentést.
Eszerint az óránkénti online értékesítésben 12 ezerrel több tételre kaptak megrendelést az elmúlt napokban, mint tavaly ilyenkor. A cég vezetői azt is előre vetítették, hogy a már hatéves internetes kereskedelmi vállalkozás első "pro forma" működési nyereséggel záró negyedévét tudja majd maga mögött. Mindeközben az előzetes elemzői vélemények szerény forgalmat jósoltak a mostani karácsonyi szezonra a könyvek, a video- és zenei kiadványok terén, azaz az Amazon fő profiljában. A cég vezetői szerint viszont olyan mélyről jönnek fel, hogy a vállalat "minden eddiginél jobb formába lendül".

Az Amazon pro forma, azaz a különleges költségeket figyelmen kívül hagyó működési eredménye a harmadik évnegyedben 27 millió dolláros veszteséget jelzett, teljes vesztesége azonban 170 millió lett.