Kezd magára találni az online reklámpiac

Kiss Ádám Zoltán, 2001. december 11. 21:36
Az elemzők szerint a beszűkülő online reklámpiac már túl van a nehezén, a jelek szerint 2002 már nemcsak a csökkenés vége, de a növekedés éve is lesz. Jóllehet a harmadik negyedévben 1,79 milliárd dollár volt az ágazat forgalma, ami 4,1 százalékos csökkenést jelent a második negyedévhez képest, a szakértők a mostani, a vártnál jobb eredményeket produkáló időszak alapján úgy vélik, hogy a nehezén már túl van az online reklám.
Ezt az is alátámasztja, hogy a szektor nagy költekezői között számon tartott Microsoft és Oracle is enyhén ugyan, de emelte hirdetésekre szánt keretét. A Pinkerton ügynökség, mely többek között a Coca-Cola, a UPS, vagy a Careerbuilder.com online reklámjaiért felel, bejelentette, hogy hat héttel ezelőtt még nem láttak esélyt a helyzet jobbra fordulására, de ma már több vállalat is elküldte reklámmegrendeléseit, és az adatok alapján 5-10 százalékos növekedésre számítanak. A szakértők különbözőképpen ítélik meg az igazi fordulatot, mely után a piac látványos növekedésbe kezd, de a közös nevező általában 2002 közepe, de legalábbis már a következő év, és nem 2003.