Angliai NEC félvezetőgyárat zárnak be

FeriMesz FeriMesz, 2001. december 18. 22:19
Az NEC bejelentette, hogy 2002 áprilisában leállítja a termelést a skóciai Livingstonban működő félvezetőgyárában (NEC Semiconductors UK Ltd. - NECSUK). Az üzembezárás okaként a cég a mobiltelefonokban használatos LSI (Large Scale Integration) chipek iránti csökkenő érdeklődést jelölte meg.
A gyárat, amely eredetileg DRAM-okat állított elő, 2001 júliusában alakították át LSI-chipek termelésére. A korábbi tervek szerint 2002. március végéig jelentősen csökkentették volna a termelési kapacitást és a dolgozók létszámát. Mivel azonban nincs jel arra, hogy a piaci helyzet javulhat, be kell zárni az üzemet, és az összes munkatársat (1260 személy) el kell bocsátani. Azt pedig csak a piac és a kereslet változásainak további vizsgálata után lehet eldönteni, hogy a livingstoni termelést később ismét beindítják-e.

Az NEC jelenlegi átszervezési törekvései a gyártó japán és külföldi telephelyeit is érintik. A Sagamihara-üzem egyik gyártósorát és az NEC Kyushu Limited lapkagyártó részlegének egyik egységét már bezárták. A tengerentúli üzemekben (amelyekben szintén csökkentették a foglalkoztatottak számát) főleg a DRAM-előállítást állították le, és inkább az LSI-chipekre fordítanak több figyelmet.