Bírósági eljárás késésben levő távközlési liberalizáció miatt?

Hűvös Imre, 2001. december 27. 11:25
Az Európai Bizottság figyelmeztető levelet küldött három európai uniós tagországnak, úgymint Németország, Görögország és Portugália kormányának a helyi hurok átengedésének késedelmes kikényszerítése miatt.
A levél az első lépcső a bíróság elé idézés folyamatában, az arra két hónapon belül adott választól teszi függővé az unió „kormánya”, hogy bíróság elé idézteti-e a címzetteket.

Tulajdonképpen csak két ország, Finnország és Dánia hatóságai „patyolattiszták” az ügyben, a többi tizenhárom tagország mindegyike többé-kevésbé sáros, ki a helyi hurok átengedtetésében, ki a mobil-vezetékes összekapcsolásban, ki a korlátlan internethasználat nem kellő szorgalmazásában.

A Bizottság most ezzel a három országgal kezdte meg a példastatuálást, mégha a német kereskedelemügyi miniszternek sikerült is meggyőznie az”eurominisztereket”, hogy szóban már megegyeztek a Deutsche Telecommal.