Integrálható elektronikus beszerzési megoldások

, 2002. február 5. 12:16
Igazi sikertörténet a Wanari Kft. eddigi három és fél éve. Indulása után nem sokkal a vállalatok beszerzési folyamatait jelentősen leegyszerűsítő elektronikus kereskedelmi rendszerekkel jelent meg a hazai piacon, mégpedig olyanokkal, amelyek önállóan is használhatók, de igény esetén kapcsolódhatnak a már működő vállalatirányítási rendszerhez vagy ügyviteli szoftverekhez. Saját fejlesztésű programjaival az elektronikus kereskedelem egyik szűk szegmensét célozta meg, amelyben korábban csak a hazai nagyvállalatok számára is nehezen megfizethető e-commerce megoldásokat lehetett elérni.
Az 1998-ban magyar magánszemélyek által alapított Wanari Kft. ma 15 fővel dolgozik, döntő többségük magasan képzett szoftverfejlesztő. A kezdetben háromfős cég indulása óta internet és intranet alapú szoftverek fejlesztésével foglalkozik, s többnyire külföldön végzi elektronikus piacterek, elektronikus beszerzési rendszerek kiépítését. Legnagyobb megbízói közé olyan óriáscégeket sorolhat, mint például a Siemens, a Deutsche Telekom vagy a Volvo. Éppen a külföldi megbízások alapján végzett munkák tapasztalatait kamatoztatta, amikor kidolgozta saját fejlesztésű elektronikus beszerzési rendszereit.

Az inetBid elnevezésű elektronikus tendereztető (más elnevezéssel: aukcióztató) rendszere a beszállítók számára teremt versenyhelyzetet, az inetBuyer pedig a vállalat belső beszerzésében kínál az egyedi igényeket elektronikus úton összegyűjtő megoldást.

Váradi György, a Wanari Kft. ügyvezető igazgatója szerint rendszereik azoknál a vállalatoknál nyújtanak néhány hónap alatt megtérülő beruházást, ahol az éves beszerzések összege meghaladja az 50-60 millió forintot. Az előzetes számításokat a Richter Gedeon Rt.-nél tapasztalt megtakarítások is igazolják, a gyógyszergyár által megvásárolt inetBiddel többek között a papírbeszállításokat bonyolítják le több mint fél éve.

inetBid, inetBuyer - webes felületen

A tapasztalatok szerint a beszállítók a közvetlen versenyhelyzetben sokkal nagyobb engedményekre hajlandóak, és ezzel jelentősen (akár 25 százalékkal) csökkenthetők a beszerzési költségek, ami a saját piacukon komoly előnyökhöz juttatja a pályáztatókat.

A magyar piaci sajátosságokat szem előtt tartva olyan e-commerce rendszert alkottak meg a Wanari munkatársai az inetBid kifejlesztésével, amely az interneten keresztül teszi lehetővé termékek vagy szolgáltatások tendereztetését. A megoldás egyszerre támogatja mind a normál, mind a fordított aukciót, így biztosítva, hogy a vásárlók tendereket írhassanak ki beszállítóiknak - a beszállítók pedig aukciók keretében értékesíthessék termékeiket, szolgáltatásaikat. Az adatok védelmét azzal biztosítja a rendszer, hogy felhasználói szinten kizárólag HTML-lapokat használ, amelyekhez a hozzáférést felhasználói azonosító és jelszó védi.

Az inetBuyer elektronikus beszerzési rendszer a karbantartási, javítási és működési termékek gyors és olcsó beszerzését könnyíti meg. Azt teszi lehetővé a vállalatok számára, hogy a termeléshez nem közvetlenül szükséges árucikkek (például irodaszerek, számítástechnikai kellékanyagok) beszerzési folyamatát automatizálják. A PC-ken, munkaállomásokon bevitt adatok a szerverre kerülnek, így a központi, egységesített beszerzés már az automatikusan összesített adatok alapján történhet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felhasználók a hagyományos igényösszesítő és beszerzési eljáráshoz képest napokkal korábban jutnak hozzá az igényelt anyagokhoz, de nemcsak az átfutási idő csökken 2-3 napra, hanem a szükséges anyagfelhasználási statisztikák is gyorsabban készíthetők el.

Mindkét program webes megjelenésű, tehát a felhasználó az Internet Explorer vagy a Netscape ismert felületén töltheti ki a képernyőn megjelenő adatlapokat.

A jövő elektronikus piactere

A Wanari Kft. (a www.wanari.hu és a nemzetközi elérhetőséget biztosító www.wanari.com webcímen is bejegyzett) megoldásait nemcsak csomagként értékesíti, hanem ASP jellegű szolgáltatást is kínál, illetve egy vagy több tender (aukció) lebonyolítására is bérelhető a szoftver. A kész programok mellett a megrendelő igényeinek megfelelően, egyedileg testre szabott szoftverek fejlesztésével is foglalkoznak.

Már készül az elektronikus kereskedelmet újszerűen támogató harmadik rendszerük: az inetMarket az itthon elektronikus piactérként ismertté vált elképzelésre kínál hatékony megoldást.

A felhasználási területet bővíti, hogy mindhárom programcsomagjuk üzemeltethető vállalatirányítási rendszer bedolgozószoftvereként, a piacképességre pedig a Wanari stratégiája nyújt biztosítékot, mivel változatlanul megfizethető áron kívánják értékesíteni magyar nyelvű, a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó termékeiket.

Meredek felfutás

A fiatal vállalkozások talán leglátványosabb mutatója a bevételek növekedése. Mindenképpen a piacképességet mutatja, ha egy 1998-ban alakult cég néhány milliós nettó árbevételét a következő évben közel 40, majd több mint 80 millió forintra tornázza fel. Még szebb képet kapunk, ha hozzátesszük, hogy a Wanari Kft. tavaly már több mint 160 milliós nettó árbevételt könyvelhetett el, adózás előtti eredménye pedig meghaladta az 50 millió forintot.

Ezeket az üzleti mutatókat annak ismeretében kell értékelni, hogy az e-businesst kiszolgáló programok fejlesztésére szakosodott cég abban az időszakban érte el fenti eredményeit, amikor az e-business felfelé törő íve világszerte megtört.