A mobiltelefon-piac az idén nyolc százalékkal bővül

MTI Sajtóadatbank, 2002. február 12. 09:22
A Bank Credit Suisse First Boston (CSFB) hétfőn közzétett tanulmányában úgy becsli, hogy az idén 415 millió mobiltelefont értékesítenek, a tavalyi 385 millió után. A tanulmány szerint a valós piaci helyzet ma már jobb, mint a hangulat: a mobilpiac stabilizálódott.
A bank adatai szerint a piacvezető finn Nokia tavaly 35,6 százalékos piaci részt mondhatott magáénak. A második helyen 2001-ben a Motorola állt 16,6, harmadikon pedig a Siemens, 7,7 százalékkal. Ugyanakkor a Gartner Dataquest piackutató szerint a Siemens tavaly az ötödik helyre csúszott vissza a svéd Ericsson és a dél-koreai Samsung mögött. A Siemens szóvivője szerint a CSFB tanulmány azt igazolja, hogy a 3-5. helyeken kemény pozícióharc folyik.

A CSFB becsült adatai az idei évre az ágazat egyéb becslései alatt maradnak: a Nokia 420-440 millió, a Motorola 420 millió eladott mobilkészülékkel számol világszerte.