www.menjelszavazni.hu

MTI Sajtóadatbank, 2002. március 17. 07:12
Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) www.menjelszavazni.hu nevű, szerdától elérhető internetes honlapja pártállástól függetlenül arra ösztönzi a fiatalokat, 2002. április 7-én és április 21-én vegyenek részt a parlamenti választásokon.
Az IDF szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lévai Zoltán, a szervezet elnöke azt hangsúlyozta, hogy a 18-22 év közötti korosztály esetében is fontos, hogy mindenki éljen választójogával. A politikus jelezte, hogy míg 1998 januárjában a Századvég felmérése szerint a 18-22 évesek 60 százaléka mondta, most ennek a korosztálynak csak a 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elmegy szavazni. Hangsúlyozta: ezen az arányon mindenképpen változtatni akarnak.

Az IDF honlapján az internetes kampányban neves közéleti személyiségek - többek között Grosics Gyula, Jókai Anna, Makovecz Imre, Kéri László, Sára Sándor, a 168 óra publicistája, a tv2 riportere - fogalmazzák meg a választásban való részvétel szükségességét.