A hálózatintegráció stádiumai

, 2002. április 22. 07:22
A Compaq Magyarország Kft. - jogelődjeit is beleértve - régóta sikeres szereplője a hazai hálózatintegrációs piacnak, a statisztikák szerint évek óta az első két hely egyikét foglalja el. A történelmi áttekintésből, a jelen feladataiból olyan trend rajzolódik ki, amely általános érvényű következtetések levonására is lehetőséget nyújt.
A hálózatintegrációt a Compaq nemcsak a szűk értelemben vett, hagyományos hálózatépítésnek tekinti, hanem ennél jóval tágabb értelemben: infrastrukturális tevékenységnek. Kezdetben - még a Digital Eguipment Corporation kereteiben - úgynevezett "helyszín-előkészítési szolgáltatásként" szerepelt a cég profiljában, ami a gyakorlatban a gépteremépítést és a kábelezést jelentette. Természetesen 10 évvel ezelőtt még a vékony és vastag koaxhálózatokról volt szó, bár a Digital már akkor is az Ethernet-technológia úttörőjének számított. Ma talán kevesen emlékeznek arra, hogy az Ethernet szabvánnyá válását és elterjesztését három cég, a Digital, az Intel és a Xerox kezdte el (innen származik a néhány helyen ma is látható DIX rövidítés).

Később áttértek a strukturált hálózatok építésére, illetve az FDDI bevezetésére, amely abban az időben az egyetlen 100 megabites technológia volt. Ahogyan fogytak a kábelezési feladatok, úgy került előtérbe a hálózatépítés aktív oldala; a munkák egyre nagyobb hányadát adták a ma is korszerűnek számító kapcsolt LAN-, illetve WAN-hálózatok. Az elmúlt két évben új technológiák hódítottak, megjelentek a többfunkciós hálózatok, s egyre nagyobb igény mutatkozott az adat, a hang és a kép egyidejű átvitelére. Tegyük hozzá, az ötlet nem új, annak idején a strukturált kábelezés fejlesztői is ezzel a javaslattal álltak elő - a változás csupán annyi, hogy nemcsak a kábelt használják fel több célra, hanem az aktív elemeket és az Ethernet-, illetve IP-technológiát is. Könnyen megjósolható, hogy ez a trend tovább folytatódik, sőt magasabb szintekre is eljuthat.

Szakértői központ Budapesten

Ma a Compaq az IP-telefónia egyik úttörője Magyarországon, referenciáik közé sorolhatják, hogy a legtöbb készüléket a cég munkatársai telepítették. A kezdeti tapasztalatok alapján a társaság szakértői egyértelműen azt jósolják, hogy a technológia terjedni fog - bár ma még nem mindenkinek és mindenhol gazdaságos, de a berendezések számának növekedésével az árak mérséklődnek, ami utat nyit a széles körű elterjedésnek.

Ezen a területen a Compaq Magyarország szakértelemét az egész Compaq-világ elfogadta, és az egész világon csak öt helyen létező IP-telefonszakértői központ közül az egyik éppen Budapesten található.

A videoanyagok megjelenése és terjedése is várható, az első felhasználási terület az oktatás, divatos megnevezéssel az e-learning. A másik ma jelentkező, még nem elterjedt, de nagy érdeklődést kiváltó technológia a vezeték nélküli kommunikáció. A Compaq a Microsofttal és a Ciscóval közösen felállította wireless szakértői központját, ami kiválóan mutatja, hogy a három meghatározó cég mennyire bízik a drótnélküli technológia elterjedésében.

Elsőként a neten

Hasonlóan fontos terület a biztonságtechnika, ennek gyökerei szintén a múltba nyúlnak. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a Digital volt az első kereskedelmi cég, amely csatlakozott az internethez - igaz, akkor még Arpanetnek hívták. Így hamar találkozott a net árnyoldalaival is, ezért a DEC volt az első cég, amely tűzfalmegoldást alkalmazott. Szintén informatikatörténeti érdekesség, hogy az első ember, aki bizonyíthatóan lebukott, és börtönbüntetést kapott azért, mert programot akart lopni (a VMS forráskódját), a Digital tűzfalán bukott le. A cég először szolgáltatásként, később termékként ajánlotta tűzfalmegoldásait. A mai paletta sokkal színesebb, határvédelmet (tűzfalakat, privát magánhálózatokat), behatolásérzékelést, tartalomszűrést és vírusvédelmet kínál a piac szereplőinek.

A modern informatikai kor nagy kihívásai közé tartozik a felhasználók azonosítása és az információ hitelességének kérdése. A tavaly elfogadott digitálisaláírás-törvény megteremtette a jogi alapot, az első nagyméretű implementáció az az elektronikus közbeszerzési rendszer, amely szintén a Compaq vezetésével valósul meg. A jövőben az ilyen és ehhez hasonló, az alkalmazottakat, partnereket, vásárlókat, állampolgárokat azonosító és az általuk küldött információ hitelességét biztosítani képes PKI-rendszerek terjedése várható.

Rendszerfelügyelet

A harmadik kiemelt terület a hálózat- és rendszerfelügyelet - s itt szintén hivatkozni kell a múltra. Ma már kevesen emlékeznek arra a DECmcc nevű termékre, amely első implementációja volt az ISO OSI felügyeleti modellnek. Ez a termék azóta átalakult, ma már TeMIP-nek hívják, és a Matáv összes telefonközpontját ez felügyeli. Mivel évekkel ezelőtt nyitottak a távközlés irányába, ma már az ilyen jellegű szolgáltatások széles skáláját támogató megoldások találhatók a Compaq palettáján (például a távközlési felügyelet, a fraud management vagy a szolgáltatók egymás közti elszámolását segítő ún. interconnect billing). Természetesen nemcsak ez az irány volt jelen, és fejlődött tovább, létezett egy Polycenter nevű termékcsalád is, amely adathálózat- és rendszerfelügyeletet kínált. Ma különböző termékszerződések és egyidejű szövetségek megkötésével a Compaq szinte bármilyen platform (a mainframe-től a Unix-világon keresztül a Windows-világig) tetszőleges szempontok alapján történő felügyeletére képes. Másképpen fogalmazva: az "egyszerű" leltárkészítéstől a hibakezelésen át az adatbázisok és alkalmazások, üzleti folyamatok zavartalanságának biztosításáig, a szolgáltatási színvonal méréséig.

Új feladatok régi alapokon

A Compaq szakemberei nem felejtették el az alapokat sem, a gépteremépítést. Igaz, napjainkra ez a tevékenység átalakult, már nemcsak gépteremmel foglalkoznak, de tény, hogy ebből nőtt ki az intelligens épület koncepciója. Nemcsak a gyengeáramú rendszerek felügyeletét képesek ellátni, hanem minden olyan rendszerét, amely egy épület működésében alapvető - így az energiahálózatot, a víz-, gáz-, fűtési-hűtési és légtechnikai rendszereket, a beléptető, betörésérzékelő, videofelügyelő rendszereket éppúgy, mint akár a liftvezérlőt. Ezen a területen Közép-Európában egyedülálló, a nyugati világ számára is meglepő teljességet és referenciát képesek felmutatni.

A fejlődés itt sem állt meg: a piaci igények növekszenek, egyre több rendszert és feladatot kell integrálni. A mai elvárások azt mutatják, hogy a technológiai épületfelügyeleti és a gazdasági rendszerek (Oracle, SAP) összekötésére mutatkozik igény, mégpedig úgy, hogy ne csak technológiailag, hanem gazdaságilag is követhető legyen az épületek üzemeltetése. Ugyanilyen igény a különböző ún. FM (facility management) rendszerek és a technológiai felügyeleti rendszerek közötti kapcsolat is.