3G-fejlemények Oroszországban

Kollár Csaba, 2002. május 11. 18:13
A 3G kommunikációs hálózati operátorok nemzeti szövetségének tagsága Oroszországban elhatározta, hogy egy olyan munkacsoportot hív életre, amelyiknek az lesz a feladata, hogy minél hamarabb elérhetővé tegye az országban a 3G mobilhálózati szolgáltatásokat.
A csoport már elkészítette az idei évre szóló üzleti tervét, illetve kitűzte a megvalósítandó célokhoz az időpontokat, időintervallumokat is. A szervezet alapvető feladat az, hogy megalkot egy elképzelés arról, hogy a 3G területén érintett operátorok milyen feltételek mellett értékesíthetik a 3G kommunikációs szolgáltatásokat.

Sagit Reznyikov, az újonnan kinevezett vezetője a 3G kommunikációs hálózati operátorok nemzeti szövetségének, elmondta, hogy „azért van szükség az eddiginél erősebb és szervezettebb fellépésre Oroszországban a 3G szolgáltatások kérdéseiben, mert különben országunk a környező államokhoz képest lemarad, illetve szakmai törekvéseink elvesznek a bürokrácia útvesztőjében”.

Elemzők szerint a most létrehozott munkacsoport többek között az eddiginél jobb és eredményesebb lobbitevékenységet kíván folytatni az állami vezetés irányába.