További ezres leépítések az SBC-nél

MTI Sajtóadatbank, 2002. május 15. 06:39
Az Egyesült Államok egyik vezető távközlési cége, az SBC Communications kedden bejelentette, hogy kitart eddig leépítési gyakorlata mellett, mely szerint negyedévente 5 ezer állást szüntet meg. Két negyedév során, a múlt év utolsó negyedével kezdődően már 10 ezer munkahely szűnt meg az SBC-nél, jelenleg körülbelül 206 ezer az alkalmazotti létszám.
A leépítések folytatását a gyengélkedő gazdasággal és a távközlési cégre nem éppen kedvező szabályozási feltételekkel indokolták. A vállalat elnöke szerint amíg nincs igazi megélénkülés az USA-ban, addig kénytelenek a költségkímélő eszközökhöz folyamodni, miközben a lehető legszínvonalasabb szolgáltatás biztosítására törekednek -írja a Dow Jones hírügynökség.