Hallgatói információs központ nyílik a fővárosban

MTI Sajtóadatbank, 2002. május 30. 08:55
A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ és Diákcentrum szeptembertől mintegy 7200 négyzetméteren elektronikus könyvtárral, 13 olvasóteremben 500 férőhellyel várja a középiskolás diákokat és felsőoktatási hallgatókat a fővárosban. Az oktatási tárca által támogatott teljes beruházás közel 2 milliárd forintba került.
Guller Zoltán, a központ igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a diákok elérhetik majd az Elektronikus Információ Szolgáltatás teljes adatbázisát. Ezenkívül az ügyfélszolgálat a felsőoktatással kapcsolatos információkkal, így az ösztöndíj-lehetőségekre vonatkozó ismertetőkkel várja az érdeklődőket. Az egykori Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár helyén kialakítandó központ 24 órás nyitva tartással működik majd, s helyet kap benne kávéház és tetőterasz is.

Guller Zoltán tájékoztatása szerint az intézményben mintegy kétezer négyzetméteren kulturális-, konferencia- és rendezvényközpontot is kialakítanak. A belépéshez, illetve a szolgáltatások igénybevételéhez mindenkinek egy csipkártyára lesz szüksége, amely a jövőben elektronikus pénztárcaként is funkcionál majd. Az épületben több olyan szolgáltatópontot is kialakítanak, ahol a nyomtatásra, fénymásolásra és CD-írásra is lehetőség nyílik. Az épületben a különböző ifjúsági szervezetek irodái, és tanácsadó központok is helyet kapnak.

Guller Zoltán közölte: a diákokat már június 20-tól várják, hogy teszteljék az egyes jövőbeni szolgáltatásokat. A központ tesztelésére azok kapnak meghívást, akik a www.eduport.hu/hik weboldalon található online űrlapot kitöltik. A középiskolásokat, egyetemistákat, főiskolásokat egész nyáron 6 olvasóterem, termenként 25-30 számítógép, valamint ingyenes internethasználat várja.